Keresés


csak pontos egyezésekre
Keresés: oldalakon dokumentumokban, lapszámokban
Archívum
Gyulai Hírlap Archívum

Gyulai Hírlap - Az Európai Bizottság Regionális és Várospolitikai Főigazgatóságának szakemberei érkeznek Gyulára

Összes cikk - fent (max 996px)
  A  A  A 
GYULAI HÍRLAP • HÍREK • 2025. január 24. 15:00
Az Európai Bizottság Regionális és Várospolitikai Főigazgatóságának szakemberei érkeznek Gyulára
Közösségek az éghajlatért

Az Európai Bizottság Regionális és Várospolitikai Főigazgatósága (DG REGIO) részéről jönnek szakértők Gyulára – tájékoztatott közösségi oldalán január 23-án Kónya István alpolgármester.

Fotó: facebook.com/konyaistvanalpolgarmester

Mint írta, a Bihari-Kis Sárrét Vízgyűjtő Közösség a határvízfolyások ökológiai célú vízpótlása, valamint a vízvisszatartás lehetőségeinek felmérése, azok megoldási javaslatainak kidolgozása céljából egy európai uniós pályázaton indult, ahol a „Közösségek az éghajlatért” című projekt a második körbe jutott.

Arról is tájékoztatott, hogy a jövő héten Európai Bizottság Regionális és Várospolitikai Főigazgatóság szakértői érkeznek Gyulára, ahol a Bihari-Kis Sárrét Vízgyűjtő Közösség tagjai a bizottság képviselőivel folytatják a közös munkát.

Azt is írta, hogy a szakmai találkozó előkészületeként a Körös-vidéki Vízügyi Igazgatóság igazgatójával, Lúczi Gergellyel, valamint Kurucz Máté főmérnökkel és Vaszkó Csaba projektmenedzserrel beszélték át a teendőket.

„Bízunk benne, a találkozó eredményes lesz és hosszú távú terveinket meg tudjuk valósítani!” – fogalmazott bejegyzése végén Kónya István.

Összes cikk - lent (max 996px)
+
A rovat friss cikkei
A Gyulai Hírlap legfrissebb cikkei
Cikkek keresése az online archívumban
Bannerfelhő (max 165px)