Keresés


csak pontos egyezésekre
Keresés: oldalakon dokumentumokban, lapszámokban
Archívum
Gyulai Hírlap Archívum

Gyulai Hírlap - Ismét közösen ünnepelnek a gyulai sportcsalád tagjai

Összes cikk - fent (max 996px)
  A  A  A 
GYULAI HÍRLAP • B. L. SPORT • 2025. január 22. 13:27
Ismét közösen ünnepelnek a gyulai sportcsalád tagjai
Ünnepélyes keretek között adják át a legkiemelkedőbb versenyzőknek és sportvezetőknek járó elismeréseket 

Képünk a tavalyi eseményen készült 

Fotó: Gyulai Hírlap – Rusznyák Csaba 

Ismét a Prohászka Zsolt Városi Tornacsarnok ad otthont a gyulai polgármesteri hivatal és a Gyulasport Nonprofit Kft. hagyományos díjátadó gálájának és sportbáljának január 25-én.

Az eseményen a fürdővárosi sportélet legjobbjainak járó díjakat adják át. Elismerésben részesül többek között az év fogyatékkal élő sportolója, kitüntetik Gyula város legeredményesebb ifjúsági sportolóit, valamint átnyújtják a Város Sportjáért és az Év Sportolója díjakat is.

A sportolók és a sportvezetők a díjátadó után közös vacsorával zárják az elmúlt szezont, a báli hangulatról a Show & Bors zenekar gondoskodik. 

A rendezvény 17 órakor kezdődik a tornacsarnokban.

Összes cikk - lent (max 996px)
+
A rovat friss cikkei
A Gyulai Hírlap legfrissebb cikkei
Cikkek keresése az online archívumban
Bannerfelhő (max 165px)