Keresés


csak pontos egyezésekre
Keresés: oldalakon dokumentumokban, lapszámokban
Archívum
Gyulai Hírlap Archívum

Gyulai Hírlap - Szilágyi Mátyás Lajost köszöntötték a gyulai babaruhaprogram keretében

Összes cikk - fent (max 996px)
  A  A  A 
GYULAI HÍRLAP • S. E.MAGAZIN • 2025. január 17. 10:46
Szilágyi Mátyás Lajost köszöntötték a gyulai babaruhaprogram keretében
Október 3-án jött világra

Fotó: Gyulai Hírlap – Súr Enikő

Szilágyi Mátyás Lajost köszöntötte a gyulai babaruhaprogram keretében Kiss Tamásné önkormányzati képviselő január 16-án.

Mint megtudtuk, a baba október 3-án született 3730 grammal és 51 centiméterrel.

Az édesanya, Menyhárt Erzsébet kifejtette, Mátyás Lajos az első gyermekük, és remélik, lesz majd testvére.

Azt is elmondta, kisfiuk „álombaba”, mosolygós, nem hasfájós, és még nem volt három hónapos, amikor átfordult.

Azt is megtudtuk, a csecsemő első keresztnevét közösen választották ki a szülők, a második nevét pedig az apukája után kapta.

A képviselő egyedi hímzésű babaruhával, virágcsokorral és Póka György festményével lepte meg a családot.

Fotó: Gyulai Hírlap – Súr Enikő

Összes cikk - lent (max 996px)
+
+
+
A rovat friss cikkei
A Gyulai Hírlap legfrissebb cikkei
Cikkek keresése az online archívumban
Bannerfelhő (max 165px)