Fotó: Gyulai Hírlap – Rusznyák Csaba
Véget ért a harmincharmadik alkalommal megrendezett Pálfy Árpád Kupa amatőr-teremlabdarúgóbajnokság 2025-ös kiírása. A három körből álló tornát végül a többszörös címvédő El-Finito csapata nyerte.
Az első két fordulóban három győzelmet aratott az El-Finito együttese, így át is vette a vezetést a tabellán. A harmadik etapban a második helyen álló Kórház gárdájának még volt esélye, hogy átvegye az első helyet, az El-Finito azonban mindkét hátra lévő találkozóját meg tudta nyerni, így ismét megnyerte a városi teremtornát.
A dobogó második helyére a Kórház együttese állhatott fel, a harmadik helyen pedig a KÖVIZIG csapata zárt a versengést.
A szervezők a csapatok mellett az egyéni legjobbakat is díjazták, így a torna legjobb mezőnyjátékosának Márta Pétert (IFC) választották, a legjobb kapusnak járó elismerést pedig Szőke Imre (Kórház) érdemelte ki teljesítményével.
Fotó: Gyulai Hírlap – Rusznyák Csaba
A III. forduló eredményei: KÖVIZIG–Kórház 2-3, El-Finito–IFC 4-3, Kórház–Gézengúzok 3-1, IFC–Napsugár Eszpresszó 6-1, El-Finito–Gézengúzok 7-0.
A Pálfy Árpád Kupa amatőr-teremlabdarúgóbajnokság végeredménye: 1. El-Finito 15 pont, 2. Kórház 12 pont, 3. KÖVIZIG 9 pont, 4. IFC 3 pont, 5. Gézengúzok 3 pont és 6. Napsugár Presszó 0 pont.
A teremlabdarúgás szerelmesei nem sokig maradnak kihívás nélkül, hiszen a 35 évnél idősebb játékosok március 1-jén és 8-án a Jobbágy Zoltán öregfiúk teremlabdarúgó-torna léphetnek pályára.
Fotó: Gyulai Hírlap – Rusznyák Csaba