Forrás: Mi Hazánk Mozgalom Facebook-oldala
Maximálisan elégedett a hétvégi gyulai „Hazai Vásárral” Vidó Attila, a Mi Hazánk Mozgalom helyi önkormányzati képviselője.
Lapunknak kifejtette: folyamatosan sokan voltak a Göndöcs-kertben megtartott vásáron, amellyel az árusok is elégedettek voltak, olyan standos is akadt, akinek már kora délutánra elfogyott az áruja.
A csongrádi és a móri vásár után a gyulai volt a harmadik, és még 16 vármegyében tartanak hasonlót. A szervezők a gyulai helyszínre mintegy hetven árust vártak, akiktől nem kértek helypénzt.
Vidó Attila hangsúlyozta: azért hozta el Gyulára a „Hazai Vásárt”, hogy népszerűsítse a várost, és reklámot csináljon a programra érkező kézműveseknek, árusoknak.
Az önkormányzati képviselő megköszönte Görgényi Ernő polgármesternek és az Erkel Ferenc Művelődési Központ munkatársainak, hogy minden segítséget megadtak a rendezvény lebonyolításához.
Kérdésünkre úgy fogalmazott: a lehetőség biztosított, hogy a későbbiekben is tartsanak „Hazai Vásárt” Gyulán.
A Magyar Jelen beszámolója szerint a rendezvényen Toroczkai László, a Mi Hazánk Mozgalom elnöke mondott köszöntőt. Többek között arról beszélt, hogy a „merjünk kicsik lenni” szemlélet óriási károkat okoz a magyarok lelkében és a nemzetgazdaságban.
A pártelnök úgy vélte, „ez a mentalitás vezetett oda, hogy mi már jóformán semmit sem termelünk, a multik pedig idehozhatják a silány minőségű áruikat, amiket máshol nem tudnak eladni”.
A megnyitó után kerekasztal-beszélgetést tartottak, ahol szó volt a magyar termőföldekről, a gazdálkodás nehézségeiről, valamint az aszály és éghajlatváltozás jelentette kihívásokról.