Fotó: Gyulai Hírlap – Rusznyák Csaba
Jótékonysági adventi vásárt rendeztek december 17-én az Erkel Ferenc-gimnáziumban.
Rádai Zsombor diákigazgató, a rendezvény ötletgazdája lapunk kérdésére elmondta: szerette volna, ha karácsony alkalmából összefognak a tanulók egy jó ügy érdekében.
Hozzátette: úgy döntöttek, hogy a Gyulai Gyermekosztályért Alapítványt szeretnék támogatni.
Kiemelte: a szervezésben az egész végzős évfolyam, közel száz diák szerepet vállalt, süteményekkel, forró csokoládéval és teával készültek a társaiknak, akiknek egy ünnepi zenés műsort is összeállítottak.
Fotó: Gyulai Hírlap – Rusznyák Csaba