Keresés


csak pontos egyezésekre
Keresés: oldalakon dokumentumokban, lapszámokban
Archívum
Gyulai Hírlap Archívum

Gyulai Hírlap - Új tárgyak kerültek a Ladics-házba

Összes cikk - fent (max 996px)
  A  A  A 
GYULAI HÍRLAP • T. P. HÍREK • 2024. október 29. 13:19
Új tárgyak kerültek a Ladics-házba
A hagyaték egy része eddig a városi könyvtárban volt

fekete-dombi ildikóliska andrás és dézsi jános

Fotó: Gyulai Hírlap – Rusznyák Csaba

A Mogyoróssy János Városi Könyvtárból kerültek át tárgyak a Ladics-házba október 29-án. A hagyaték egy részét eddig a bibliotéka teaházában tárolták.

Fekete-Dombi Ildikó, az Erkel Ferenc NKft. kiállítóhelyekért felelős ügyvezetője elmondta: az intézmény és a városi könyvtár között hagyományosan jó az együttműködés, ezért is volt öröm számukra Dézsi János, a bibliotéka igazgatójának megkeresése, hogy szeretne átadni néhány tárgyat a Ladics-örökségből, amelyek eddig a könyvtárban voltak.

Dézsi János kiemelte: a könyvtár 1987-es megnyitásakor még működött az épületben teaház, a tárgyak ott voltak elhelyezve. Örömét fejezte ki, hogy az átadott eszközök közül néhányat azonnal az állandó kiállítás keretében nézhetnek meg az érdeklődők.

Fotó: Gyulai Hírlap – Rusznyák Csaba

Liska András, az Erkel Ferenc Múzeum szakmai vezetője felidézte: 1978-ban született megállapodás az akkori városi tanács és a Ladics család leszármazottai között, hogy életjáradék fejében a városnak adják a hagyatékot.

Mint mondta, a hagyaték a múzeumba, a könyvtárba, valamint a levéltárba került, ezért fordulhatott elő az, hogy néhány elem csak most került át a Ladics-házba. A tárgyak között található egy kúrapohár, ezüst evőeszközök és porcelánok is.

Fotó: Gyulai Hírlap – Rusznyák Csaba

Összes cikk - lent (max 996px)
+
+
+
+
+
+
+
+
+
A rovat friss cikkei
A Gyulai Hírlap legfrissebb cikkei
Cikkek keresése az online archívumban
Bannerfelhő (max 165px)