Keresés


csak pontos egyezésekre
Keresés: oldalakon dokumentumokban, lapszámokban
Archívum
Gyulai Hírlap Archívum

Gyulai Hírlap - Megnyitották a Gyulai Csillagászati Napokat

Összes cikk - fent (max 996px)
  A  A  A 
GYULAI HÍRLAP • T. P. MAGAZIN • 2020. szeptember 26. 14:00
Megnyitották a Gyulai Csillagászati Napokat
Az érdeklődők előadásokat hallgathatnak meg és napmegfigyelésen is részt vehetnek

erdélyi róbert

Fotó: Gyulai Hírlap – Rusznyák Csaba

Megnyitották az első alkalommal megrendezett Gyulai Csillagászati Napokat az Almásy-kastélyban szeptember 26-án.

Az eseményen Erdélyi Róbert, a Magyar Napfizikai Alapítvány kuratóriumának elnöke köszöntötte a megjelenteket. Mint mondta, első alkalommal rendezik meg a Gyulai Csillagászati Napokat, remélik, hogy hagyományt tudnak teremteni.

Hozzátette: az előadások során a napfizika és az űridőjárás rejtelmeibe szeretnék bevezetni az érdeklődőket.

Görgényi Ernő polgármester köszöntőjében elmondta, hogy a rendezvénysorozaton szakemberek segítségével nyerhetnek bepillantást az érdeklődők az univerzum titkaiba, erre pedig hosszú ideje nem volt lehetősége a gyulaiaknak.

 

 

Fotó: Gyulai Hírlap – Rusznyák Csaba

Korábban az Erkel Hotel tetején volt egy csillagászati távcső, valamint a víztornyon is volt egy napfizikai megfigyelőállomás, de ezt 2015-ben bezárták.

A városvezető kiemelte: néhány évvel ezelőtt megkereste a városvezetést Erdélyi Róbert, aki felvázolta elképzelését, miszerint meg lehetne menteni a víztorony tetején található obszervatóriumot, erről ebben a cikkünkben írtunk korábban.

A köszöntők után az előadásokkal folytatódott a program, először az űrviharokról hallhattak a jelenlévők, majd – a felhős időjárás miatt csak virtuálisan – napmegfigyelést végeztek az érdeklődők.

 

A Gyulai Csillagászati Napok programjai:

 

Szeptember 26. (szombat) 

17.30 Vörös óriások és fehér törpék – a csillagok élete és halála – Dr. Belucz Bernadett, a Magyar Napfizikai Alapítvány kuratóriumi tagjának előadása

20.00 Az éjszakai égbolt megfigyelése a Magyar Napfizikai Alapítvány távcsövével, szakcsillagászok közreműködésével

 

Szeptember 27. (vasárnap)

10.00 Prof. Erdélyi Róbert, a Magyar Napfizikai Alapítvány kuratóriumának elnökének köszöntője

10.10 Miért is tanulmányozzuk a Napot? – A napaktivitás dióhéjban – Dr. Belucz Bernadett, a Magyar Napfizikai Alapítvány kuratóriumi tagjának előadása

12.00 Napmegfigyelés a Magyar Napfizikai Alapítvány távcsövével, szakcsillagászok közreműködésével

17:00 Együtt élni egy csillaggal – Dr. Belucz Bernadett, a Magyar Napfizikai Alapítvány kuratóriumi tagjának előadása

Összes cikk - lent (max 996px)
+
+
+
+
+
+
+
+
+
A rovat friss cikkei
A Gyulai Hírlap legfrissebb cikkei
Cikkek keresése az online archívumban
Bannerfelhő (max 165px)