A közlekedési játszópark fennállásának 50. évfordulóját ünnepelték a Béke sugárúti óvodában szeptember 27-én.
Enyediné Nagy Krisztina tagintézmény-igazgató lapunknak felidézte: 1974-ben létesült az óvoda udvarán a közlekedési játszópark, ahol a gyerekek azóta is védett környezetben gyakorolhatják a gyalogos- és a kerékpáros-közeledést.
Emlékeztetett: a parkot 2014-ben és 2023-ban is felújították, emellett új közlekedési táblákat is vásároltak tavaly.
Kiemelte: a KRESZ-park létrehozása óta az óvoda nevelési programjában kiemelt célként szerepel a biztonságos közlekedésre való nevelés. Több óvodai rendezvényük is kapcsolódik ehhez a témakörhöz, és tavaly a Gyulai Rendőrkapitánysággal együttműködve elindítottak egy új közlekedésbiztonsági programot is, amelynek keretében az iskolába készülő nagycsoportosoknak rendőrök tartanak foglalkozást havi egy alkalommal.
Kovács József, a térség országgyűlési képviselője köszöntőjében hangsúlyozta: a 70-es években létesült közlekedési park és a hozzá kapcsolódó nevelési program nemcsak a városban, hanem a térségben is egyedülálló volt.
Aláhúzta: a baleset-megelőzés érdekében fontos, hogy a gyerekek minél hamarabb megtanulják a közlekedés szabályait.
Kónya István, Gyula alpolgármestere felelevenítette: a 40. évfordulóra körzeti karbantartási kerete felhasználásával újították fel a közlekedési játszóparkot.
Beszédében úgy fogalmazott, az egykori óvodai vezetők „forradalmian újat”valósítottak meg a park létrehozásakor, olyan új profilt adtak az intézménynek, amely az országban még sehol nem volt.
Szilágyiné Solymosi Mária, Gyula Város Egyesített Óvodájának nyugalmazott vezetője lapunknak elmondta: az 5200 négyzetméteres udvart behálózó játszópark vázlatát Kálmán János rendőr főhadnagy, a Közlekedésbiztonsági Tanács titkára készítette el, a megvalósulást pedig az óvoda akkori vezetője, Vas Béláné segítette.
Hozzátette: az óvónők KRESZ-tanfolyamon vettek részt, hogy a helyes ismeretek átadására alkalmassá váljanak; a közlekedésre nevelést a gyermekek életkori sajátosságainak figyelembe vételével építették be a nevelőmunkába. Az ország több területéről, de külföldről, Arad megyéből és Finnországból jöttek a tapasztalatszerzésre Gyulára – emelte ki.
A rendezvényen az intézmény egykori óvodása, Nagy Attila György is felidézte az emlékeit. Lapunknak azt mesélte, annak idején még „pedálos Moszkvicsokkal” közlekedtek a gyerekek a parkban, amely olyan volt számukra, mint egy mini város, táblákkal, utakkal.
Az ünnepségen kihirdették a Béke sugárúti óvoda által hirdetett, Európai Mobilitási Héthez kapcsolódó gyermekrajzpályázat eredményét is, a díjakat Bede Sándor gyulai rendőrkapitány adta át.
Az óvoda előkertjében emellett egy fát ültettek, és emléktáblát helyeztek el az évforduló alkalmából.