Közölte: az igazgatóság munkatársai a Győr-Árpási árvízvédelmi szakaszon teljesítenek majd szolgálatot.
Mint írról beszámoltunk, vasárnap 116 gyulai vízügyes indult útnak, a közlemény szerint ők már megérkeztek a Tát-Esztergomi és a Komárom-Almásfüzitői árvízvédelmi szakaszra, és hétfőn munkába is álltak.
Hétfőn és kedden az OMIT utasítására 400 ezer homokzsákot szállítanak át a Kövizig területétől a védekezési helyszínekre – olvasható a közleményben.
A Kövizig vízrajzi mérőcsoportja már szombaton útnak indult, ők az árhullám levonulásának nyomonkövetését segítik vízhozammérésekkel. Három önállóan védekező település munkáját (Gönyű, Hédervár és Dömös) is gyulai vízügyes műszaki irányítók segítik, ők már vasárnap reggel elfoglalták szolgálati helyüket.
Az Országos Vízügyi Főigazgatóság tájékoztatása szerint a Duna a hazai szakaszon többnyire a harmadfokú készültségi szintet meghaladóan tetőzik majd, a Lajtán akár a legmagasabb valaha mért vízszintet mérhetik, a Murán pedig az első fokot megközelítő tetőzésekre számítanak a szakemberek.
A Szigetközben, Mosonmagyaróvárnál a Lajtán hétfő reggel 6 órakor el kellett rendelni a legmagasabb, harmadfokú árvízvédelmi készültséget az állami védvonalakon. A Lajta-szükségtározó megnyitását továbbra is mérlegelik a szakemberek.
A jelenleg rendelkezésre álló adatok alapján Budapesten az alsó rakpartot várhatón kedden a nap második felében éri el a víz.
A Rábán Árpásig fokozat alatti, Győrben jóval a harmadik fokozat szintje feletti tetőzés várható – tájékoztattak.
Azt is írták, az ország más részeiről átvezényelt több mint félezer vízügyes már elfoglalta a helyét, továbbá megérkeztek és dolgoznak az önkormányzati védekezéshez kért műszaki irányító vízügyes szakemberek is.