Keresés


csak pontos egyezésekre
Keresés: oldalakon dokumentumokban, lapszámokban
Archívum
Gyulai Hírlap Archívum

Gyulai Hírlap - Lezárult a Nagy Olvasási Kihívás

Összes cikk - fent (max 996px)
  A  A  A 
GYULAI HÍRLAP • T. P. MAGAZIN • 2025. október 08. 15:00
Lezárult a Nagy Olvasási Kihívás
Harminckilencen teljesítették idén a kihívást

Fotó: Gyulai Hírlap – Tóth Péter

Lezárult a 2025-ös Nagy Olvasási Kihívás, az eredményeket október 7-én hirdették ki a Mogyoróssy János Városi Könyvtárban.

Dézsi János, a bibliotéka igazgatója elmondta, Gyulán már több mint tíz éve rendezik meg a programot, amelyet idén harminckilencen – harminchárom felnőtt és hat gyermek – teljesítettek.

Hozzátette: idén is huszonöt témakört adtak meg a jelentkezők számára, akiknek olvasniuk kellett például Jókai Mórtól, Fekete Istvántól, egy olyan könyvet, amely boltban játszódik, valamint egy olyat is, ami egy rocklegendáról szól.

Fotó: Gyulai Hírlap – Tóth Péter

Mint mondta, az ajándékokat ebben az évben is támogatók ajánlották fel, többek között a Gyulai Várfürdő, a Gyulahús Kft., Kónya István alpolgármester, a rendezvény fővédnöke, valamint magánszemélytől is érkezett felajánlás.

A megjelenteket Kónya István köszöntötte, aki úgy fogalmazott, már a legkisebb korosztállyal meg kell ismertetni a könyveket, ezért is nagyon fontos ez a program, amelynek minden résztvevője győztes.

Fotó: Gyulai Hírlap – Tóth Péter

Összes cikk - lent (max 996px)
+
+
+
+
+
+
+
+
+
A rovat friss cikkei
A Gyulai Hírlap legfrissebb cikkei
Cikkek keresése az online archívumban
Bannerfelhő (max 165px)