Keresés


csak pontos egyezésekre
Keresés: oldalakon dokumentumokban, lapszámokban
Archívum
Gyulai Hírlap Archívum

Gyulai Hírlap - Sérülése után is kiváló formában teniszezik Oláh Imre

Összes cikk - fent (max 996px)
  A  A  A 
GYULAI HÍRLAP • B. L. SPORT • 2024. augusztus 19. 13:00
Sérülése után is kiváló formában teniszezik Oláh Imre
A gyulai teniszező három első helyet is begyűjtött Szegeden

A Gyulai Tenisz Szabadidő Sport Klub versenyzője, Oláh Imre is pályára lépett és három aranyérmet is szerzett a Dr. Janka János-emlékversenyen, melyet a 37. alkalommal rendezett meg közel száz veterán nevezővel a Szeged Városi Tenisz Klub augusztus 9. és 11 között.

A fürdővárosi teniszező a májusi csapatbajnokságon megsérült, így három hónapos kihagyás után fogott ismét ütőt.

Elmondta, a sérülése nehezen gyógyult, a pihenés sem hozott eredményt, de elkezdte terhelni, erősíteni a lábát, majd edzésekre járt. A szegedi versenyre kéthetes felkészülést követően nevezett.

– Ez a verseny az egyik kedvencem a naptárban, így mindenképpen szerettem volna rajta részt venni. Szerettem volna megtudni, hogy mennyire tudom terhelni a lábam, így egyéniben, férfi párosban és vegyes párosban is neveztem az eseményre. Férfi párosban már harmadik éve Aradi Béla barátommal indulok ezen a versenyen, míg vegyes párosban most először alkottunk egy csapatot Rózsavölgyi-Fábián Tímeával – fejtette ki.

A sportoló kiváló formában játszott, háromszor állhatott fel a dobogó legfelső fokára.

– Összességében nyolc mérkőzésből nyolcat sikerült megnyernem, illetve megnyernünk. Egyéniben még nagyon nehezen mozgok, de párosban mérkőzésről mérkőzésre jobban ment a játék. Remélem, hogy ez a jövőben csak jobb lesz. Továbbra is próbálom erősíteni a lábam, hogy elkerüljenek a sérülések.

Oláh Imre kiemelte: az elmúlt időszakban nagyon sok fontos versenyt ki kellett hagynia, de a jövőben ismét szeretne nemzetközi tétmérkőzéseket játszani Magyarországon és külföldön. Hozzátette, most az egészségé és a fokozatosságé a főszerep, igyekszik lépésről lépésre haladni.

Összes cikk - lent (max 996px)
+
+
+
A rovat friss cikkei
A Gyulai Hírlap legfrissebb cikkei
Cikkek keresése az online archívumban
Bannerfelhő (max 165px)