Keresés


csak pontos egyezésekre
Keresés: oldalakon dokumentumokban, lapszámokban
Archívum
Gyulai Hírlap Archívum

Gyulai Hírlap - Gyulai siker a nemzeti bajnokságon

Összes cikk - fent (max 996px)
  A  A  A 
GYULAI HÍRLAP • B. L. SPORT • 2024. június 20. 16:00
Gyulai siker a nemzeti bajnokságon
Pálffy Anna az ötödik helyen zárta a Junior Funkcionáis Fitnesz Nemzeti Bajnokság küzdelmeit

pálffy anna

A dombóvári Z2 Cross Gym adott otthont a Junior Funkcionáis Fitnesz Nemzeti Bajnokságnak június elején. A kétnapos versengésen a gyulai Pálffy Anna kitűnően teljesítette a kitűzött feladatokat és az előkelő ötödik helyen zárta a viadalt.

A fiatal versenyző elmondta, hat futamban mérte össze tudását versenytársaival. A Gyulai Barbell Sport Klub versenyzője néhány feladatban kimagasló eredményt ért el, viszont előfordult olyan is, amivel nehezebben tudott megbirkózni, ennek ellenére kihozta magából a maximumot, hiszen az első feladatban a második, a hatodik futamban pedig harmadik helyen végzett, a többi gyakorlatban pedig egyéni csúcsot ért el.

– A verseny során az utolsó pillanatokig küzdöttem, nem adtam fel a harcot ahogy azt az edzőm, Faniszló Máté tanította. A versenyen jelen volt velünk Kiss András is, aki a futamok előtti felkészülésben nyújtott támogatást – mondta Pálffy Anna.

Kiemelte: sok élménnyel gazdagodott és a nehezebb feladatok csak plusz erőt adtak neki ahhoz, hogy a jövőben nagyobb energiát és erőt fektessen a gyakorlatokba.

Összes cikk - lent (max 996px)
+
A rovat friss cikkei
A Gyulai Hírlap legfrissebb cikkei
Cikkek keresése az online archívumban
Bannerfelhő (max 165px)