Keresés


csak pontos egyezésekre
Keresés: oldalakon dokumentumokban, lapszámokban
Archívum
Gyulai Hírlap Archívum

Gyulai Hírlap - Indul a Hídfő Fesztivál

Összes cikk - fent (max 996px)
  A  A  A 
GYULAI HÍRLAP • T. P. KULTÚRA • 2024. június 13. 15:00
Indul a Hídfő Fesztivál
Koncertekkel, irodalmi estekkel és művészeti műhellyel várják az érdeklődőket

Koncertekkel, irodalmi estekkel és művészeti műhellyel várják az érdeklődőket a 2024-es Hídfő Fesztiválon, amely június 14-én indul el – tájékoztatta lapunkat Kiss János szervező.

Mint mondta, a fesztivál egészen szeptember 15-ig tart, a három hónap alatt pedig több mint 50 különböző programot kínálnak a közönségnek.

Kiemelte: a Bárka folyóirattal közösen író-olvasó találkozókat és irodalmi délutánokat szerveznek, lesznek táncházak és népzenei koncertek az Élővíz Zenekarral, de más országok zenei kultúrája is terítéken lesz, illetve bemutatkoznak könnyűzenei együttesek Gyuláról, Budapestről és az ország több pontjáról.

Kiss János hozzátette: komoly szerepet kap idén a fotózás és a képzőművészet, filmvetítésekkel és tárlatokkal is készülnek.

A szervező elmondta azt is, hogy Bagolyvár Kreatív Műhely címmel új program is indul, amely során bárki belekóstolhat a művészeti alkotás örömeibe.

A programokról részletesen a Hídfő Facebook-oldalán tájékozódhatnak az érdeklődők.

Összes cikk - lent (max 996px)
+
+
A rovat friss cikkei
A Gyulai Hírlap legfrissebb cikkei
Cikkek keresése az online archívumban
Bannerfelhő (max 165px)