A Gyulai Termál FC csapata a területi osztályozó első fordulójában a Bánk-Dalnoki LA együttesét látta vendégül június 8-án. A fürdővárosi gárda a vártnál nehezebben talált riválisa kapujába, ám így is háromgólos előnnyel utazik a bánki stadionba.
Gyulai Termál FC: Szabó Marcell, Nagy Sándor, Borbély Zsolt, Tanner Gergő (Kukla Zsombor), Szabó Péter, Zabari Dávid, Babinyecz Balázs (Bojtos Tamás), Katona György (Kiss Tamás), Trescsula Máté (Szabó Viktor), Szabó Zsombor, Varga Tamás ( Zsilák Mátyás). Csere: Füstös Krisztián, Repisky Dániel. Edző. Brlázs Gábor.
A gyulai együttes az NB III.-as tagságért vívott párharcban a Nógrád Vármegyei I.-es labdarúgó-bajnokság ezüstérmesével kell oda-visszavágós alapon eldöntenie a feljutás kérdését. A bánki gárda a bajnoki címet megnyerő Silver Tüzép Karancslapujtő visszalépésével kapott zöld utat a párharcra.
Brlázs Gábor vezetőedző előzetesen elmondta, az ellenfélről kevesebb információja van a szokásosnál, de az látszott, hogy egy fiatal, sokat futó, jól felkészített ellenfél érkezik a gyulai arénába.
A gyulai együttes szinte azonnal magához ragadta a mérkőzés irányítását, a szépen megkomponált támadások rendre eljutottak a vendégcsapat kapuja elé. A kiváló formát mutató bánki kapus több ígéretes helyzetet is semlegesített, míg védőtársai is mindent megtettek, hogy megakadályozzák a hazai gólszerzést.
Az áttörés a 22. percben érkezett meg, amikor Trescsula továbbította a játékszert a vendégkapuba. 1-0. A bánki együttes mindent megtett, hogy helyzetet alakíthasson ki a gyulai tizenhatoson belül, ám a Nagy Sándor vezette védelem rendre lefülelte a megvillanó lehetőségeket.
A mérkőzés félidejében a Gyulasport NKft. vezetősége a szurkolók előtt adta át érmeit az U14-es és az U19-es csapatának. A Petri Barnabás vezette U14-es gárda a felsőház bronzérmes helyén fejezte be a szezont, a Szabó Attila irányította U19-es együttes pedig a felsőházi pontvadászat második helyén zárta a bajnokságot.
A fordulás után is a gyulai támadások érkeztek futószalagon, a hazai játékosok tucatnyi helyzetet dolgoztak ki, ám vagy Borsi kapus hárított, vagy a befejezés utolsó mozzanata nem sikerült tökéletesre.
A 71. minutumban azonban a bajnokságban 30 gólig jutó Tanner Gergő már nem hibázott, majd a 76. percben el is döntötte az első felvonás eredményét.
A Gyulai Termál FC meggyőző játékkal nyerte meg az osztályozó párharc első mérkőzését. Brlázs Gábor együttese június 12-én utazik riválisához, hogy végleg eldöntse a feljutás sorsát.