„Miniszter úr gyulai látogatása során biztatott, bár én biztatás nélkül is kitartóan küzdök a Gyula város számára oly fontos beruházásért. Igazán megérdemelnénk már egy szép és korszerű vasútállomást!” – fogalmazott.
A városvezető köszönetet mondott a gratuláló üzenetekért és a szeretetért, amit a kampány során sokaktól kapott.
„Hálás vagyok a gyulai választópolgároknak azért, hogy 14 év polgármesteri szolgálat után többen szavaztak rám tegnap, mint korábban bármikor. Ez új erőt adott nekem!” – olvasható a posztban.