Keresés


csak pontos egyezésekre
Keresés: oldalakon dokumentumokban, lapszámokban
Archívum
Gyulai Hírlap Archívum

Gyulai Hírlap - Esküt tettek a szavazatszámláló bizottságok tagjai

Összes cikk - fent (max 996px)
  A  A  A 
GYULAI HÍRLAP • S. E.HÍREK • 2024. június 05. 12:30
Esküt tettek a szavazatszámláló bizottságok tagjai
A jelenlévőknek a helyi választási iroda vezetője tartott tájékoztatót

Fotó: Gyulai Hírlap – Súr Enikő

Esküt tett a szavazatszámláló bizottságok tagjainak egy része június 4-én a gyulai polgármesteri hivatal dísztermében.

Csige Gábor jegyző, a helyi választási iroda vezetője lapunknak elmondta: Gyulán harminc szavazókör van; hétfőn, kedden és szerdán tíz-tíz szavazatszámláló bizottság tesz esküt a polgármester vagy az alpolgármester előtt.

Mint ismertette, a bizottságok három tagját a képviselő-testület választotta meg, továbbá a jelölőszervezetek is delegálhattak bizottsági tagokat.

A jegyzőtől megtudtuk, minden bizottságba delegáltak tagokat pártok, van, ahol három, van, ahol öt jelölőszervezet: a MARÉG, a Tisza Párt, a Fidesz–KDNP, a Gyulai Városbarátok Köre és az MSZP.

Az eskütételt követő alakuló ülésen megválasztották a bizottságok elnökeit és elnökhelyetteseit, majd a jegyző tartott tájékoztatót a választással kapcsolatos tudnivalókról.

Az eskütételt követő alakuló ülésen megválasztották a bizottságok elnökeit és elnökhelyetteseit

Fotó: Gyulai Hírlap – Súr Enikő

Összes cikk - lent (max 996px)
+
+
+
+
+
+
A rovat friss cikkei
A Gyulai Hírlap legfrissebb cikkei
Cikkek keresése az online archívumban
Bannerfelhő (max 165px)