Fotó: Gyulai Városbarátok Köre
Örökös Városbarát címet kapott Szalai György és Balogné Patkás Katalin, az erről szóló oklevelet a Gyulai Városbarátok Körének éves közgyűlésén adta át a szervezet vezetője, Durkó Károly.
Az elnök lapunknak eljuttatott közleményében azt írta: a két díjazott a szervezet munkájában elévülhetetlen érdemeket szerzett, a 2001-es alapítás óta tagjai és motorjai a civil egyesületnek. Emlékeztetett: Balla Tiborral együtt immár hárman részesültek az elismerésben.
Fotó: Gyulai Városbarátok Köre
A közgyűlésen a tavaly elvégzett munkáról Durkó Károly elnök és Szalai György alelnök számolt be, a pénzügyi beszámolót a civil szervezet könyvelője, Dér Józsefné ismertette, az idei programtervekről pedig Székely Árpád elnökségi tag beszélt.
A tagság az önkormányzati választásról is szót ejtett, ahol a Gyulai Városbarátok Körének jelöltjei önállóan, civilként indulnak. A szervezet polgármester- és képviselőjelöltjeit támogatja a Gyulai Hentesek Hagyományőrző Egyesülete, a Gyulai Városszépítő és Környezetvédő Egyesület, valamint az LMP is – ismertette az elnök.
Hozzátette: „a város érdekei szerint dolgoznak tovább, mindent támogatnak, ami Gyula érdeke, de semmit sem fogadnak el, ami azzal ellentétes”.
Fotó: Gyulai Városbarátok Köre