10 évvel ezelőtt, 2014. május 24-én ünnepélyes keretek között adták át a megújult Göndöcs-kertet. A Göndöcs-kerti parti elnevezésű program keretében megnyitották az újjászületett Erkel Ferenc Művelődési Központot, a Vigadót és a Kohán Képtárat. Ünnepi beszédet mondott Kovács József országgyűlési képviselő, Görgényi Ernő polgármester és Gajda Róbert alpolgármester. A Göndöcs-kert és környezetének integrált fejlesztése elnevezésű beruházás összesen 1 milliárd 21 millió forintba került, az összegből Gyula Város Önkormányzatára csupán hétszázalékos önerő jutott. A kiemelt fejlesztés során kialakított játszótér és a megújult zöldfelület a családok kedvelt pihenőhelyévé tette a parkot. A Béke sugárút egy jelentős részének felújítása is megtörtént, kerékpárút épült ki, rendezetté vált az utca. Az átadón kiállításmegnyitóval, zenés programokkal, koncertekkel, játszóházzal várták az érdeklődőket, és Badár Sándor humorista is fellépet. Este tűzijáték zárta az eseményt.
Gyulai Hírlap - Időutazás Gyulán – 10 évvel ezelőtt adták át a megújult Göndöcs-kertet
Időutazás Gyulán – 10 évvel ezelőtt adták át a megújult Göndöcs-kertet
Évforduló