Forrás: facebook.com/gorgenyierno
Kerékpárutat építenek Gyulaváriban, a Temesvári úton és a Vértanúk útján található bicikliutak pedig megújulnak – közölte hivatalos közösség oldalán Görgényi Ernő polgármester.
Mint írta, a felújításról Kiss Tamásné önkormányzati képviselő kérdezett a grémium február 29-i ülésén, hiszen az eddigi kátyúzások csak ideiglenes megoldásnak voltak jók, az új út építését pedig Szabó Károly képviselő javasolta.
Kiemelte: Magyarország megkapta az uniós források, ennek köszönhetően fontos pályázati kiírások jelentek meg. A Temesvári úti és a Vértanúk útjának két oldalán található bicikliutak a Terület- és Településfejlesztési Operatív Program városfejlesztési pályázatának keretében újulnak meg, amelynek részeként építik meg az új kerékpárutat is Gyulaváriban, a Fehér-Körös hídjától a postáig.
A városvezető hozzátette: a két felújítás tervei és költségvetése elkészült, a gyulavári szakasz műszaki dokumentációján még dolgoznak a szakemberek. A pályázatot még az első félévben benyújtják.