Fotó: Gyulai Hírlap/Rusznyák Csaba
Görgényi Ernő polgármester új évi fogadása képekben
Rusznyák Csaba képriportja
A fürdővárosi önkormányzat 4 milliárd 400 millió forint összértékű közcélú beruházást valósított meg tavaly pályázati támogatásból, a Gyulai Várfürdő pedig 1 milliárd forintos fejlesztésbe kezdett állami forrásból – emlékeztetett Görgényi Ernő polgármester évértékelő beszédében szombaton a városháza dísztermében tartott új évi fogadáson. A városvezető jelezte: idén januárban három napra Békés vármegyébe érkezik Novák Katalin köztársasági elnök, és látogatása alatt Gyulán száll meg. A polgármester azt is bejelentette, hogy újraindul az idei önkormányzati választáson. Az eseményen Csipai Zoltán, a CZ Mérnöki Kft. ügyvezetője vehette át a Pro Mecenatura Urbis Gyula díjat. A Gyulai Hírlap tudósítása itt olvasható.



























