Keresés


csak pontos egyezésekre
Keresés: oldalakon dokumentumokban, lapszámokban
Archívum
Gyulai Hírlap Archívum

Gyulai Hírlap - Aki mindent tud a fáról

Összes cikk - fent (max 996px)
  A  A  A 
GYULAI HÍRLAP • MAGAZIN • 2023. december 29. 12:33
Aki mindent tud a fáról
30 éve írtuk

1993. december 23.

Schiffert Mihály fafaragó mester közismert, megbecsült ember Gyulán. Abból az alkalomból kerestük fel, hogy tudtomra jutott, hamarosan megkapja az iparművészi címet, ami életművét tekintve már jó ideje várat magára. Misi bácsit Liszt Ferenc utcai házában kerestük fel. A közvetlen, mosolygós fafaragó mestert először a kezdetekről kérdeztük.

– Kitől tanulta a fafaragást?

– Apám, nagyapám is fafaragó volt, nagybátyám kerékgyártó. Már az anyatejjel ezt szívtam magamba. Kezdetben kis játékokat farigcsáltam a magam örömére, később egyre többet a ház körüli munkákhoz. Életem nagy sorsfordulója volt és későbbi leszázalékolásomat is okozta az az öt év, amit német származásomnál fogva a háború után kényszermunkatáborban kellett töltsek a Szovjetunióban. Tizennyolc évesen kerültem ki, most ünnepeltük a 44. évfordulóját, hogy hazatértem. (…)

Még több régi cikk olvasható a Gyulai Hírlap online archívumában. E-előfizetés 3500 Ft/év. 

Összes cikk - lent (max 996px)
A rovat friss cikkei
A Gyulai Hírlap legfrissebb cikkei
Cikkek keresése az online archívumban
Bannerfelhő (max 165px)