Keresés


csak pontos egyezésekre
Keresés: oldalakon dokumentumokban, lapszámokban
Archívum
Gyulai Hírlap Archívum

Gyulai Hírlap - A Feronil győzelmével ért véget az I. Mikulás-kupa

Összes cikk - fent (max 996px)
  A  A  A 
GYULAI HÍRLAP • B. L. SPORT • 2023. december 11. 10:00
A Feronil győzelmével ért véget az I. Mikulás-kupa
Hat csapat versengett egymással a Városi Labdarúgó Szövetség teremtornáján 

Az első helyet megszerző Feronil csapata 

Fotó: VLSZ

Hagyományteremtő céllal szervezett teremlabdarúgó-tornát Mikulás-kupa néven a Városi Labdarúgó Szövetség (VLSZ) a városi nagypályás bajnokságban szereplő csapatoknak december 2-án és 3-án a Prohászka Zsolt Városi Tornacsarnokban. 

Óré András főszervező, a VLSZ elnöke elmondta, jól sikerült rendezvényen van túl a torna mezőnye, a csapatok két napon át viaskodtak egymásal. 

A torna első helyén a Feronil csapata végzett 17 ponttal, a második helyet a Gamma együttese szerezte meg 11 ponttal, míg a dobogó harmadik fokára a hét pontot szerző Futizo gárdája állhatott fel.  

További sorrend: 4. Gyula Ablak 7 pont, 5. Kövizig 4 pont, 6. Attila 0 pont.  

– Köszönetünket fejezzük ki a Gyulasport Nonprofit Kft. vezetőjének, hogy egy névleges nevezési díj ellenében biztosított helyszínt a mérkőzésekhez. Köszönjük továbbá Orbán Ambrusnak és két segítőjének a nagyon finom ebédet, melyet a csapatok közösen fogyasztottak el, és köszönjük Kurta János elnönek, hogy jelenlétével megtisztelt bennünket, a győztes csapatnak átadta az oklevelet és a kupát – fejtette ki a főszervező. 

A tervek szerint a tornát minden évben megrendezik majd a nagypályás bajnokságban szereplő csapatok részvételével.

Összes cikk - lent (max 996px)
+
A rovat friss cikkei
A Gyulai Hírlap legfrissebb cikkei
Cikkek keresése az online archívumban
Bannerfelhő (max 165px)