Gyulai Amazonok: Sebestény R., Puskás A., Kőszegi K., Zalai B., Krisán J., Veres D., Kis B., Halász A., Freiberger S., Szelei Cs., Szűcs B. Csere: Hartmann D. Edző: Molnár Ágnes utánpótlás edző.
A gyulai együttes az előző fordulóban 2-1-es vereséggel tért haza a szolnoki arénából, így a tabella harmadik helyére lépett vissza. A keretnek azonban volt esélye a javításra, a csepeli fordulóban egy győzelem esetén visszaléphetett volna a dobogó második fokára.
A Gyulai Amazonok közösségi oldala a mérkőzésről azt írta, a gárda fontos mérkőzést játszott, azonbam a kezdeti enerváltabb játék miatt sokáig nem született gól. Egy kontra után a hazaiak berúgták első helyzetüket, ám a vendégcsapat Kőszegi Kamilla révén kiegyenlítette a találkozó állását.
– Nem sokkal később Kis Barbarát buktatták szabálytalanul a tizenhatoson belül, Veres Doren pedig magabiztosan értékesítette a jogosan megítélt büntetőt. A második játékrészben végig a mi akaratunk érvényesült, azonban több játékoson is látszott az év végi fáradtság. Kis Barbara jelezte, miért is vezeti ebben a bajnokságban is a góllövőlistát, ezen a találkozón sem állt meg négy gólig, majd jó ütemben érkezett Szűcs Boglárka is a kapu elé, beállítva a 7-1-es végeredményt – olvasható a bejegyzésben.
Gyulai gólok: Kis Barbara 4, Veres Doren, Kőszegi Kamilla és Szűcs Boglárka.
A Gyulai Amazonok U16-os csapata 9 győzelemmel és két vereséggel a tabella második helyéről várhatja a márciusi folytatást.