Fotó: Gyulai Hírlap – Rusznyák Csaba
A reményt és a hitet jelképező lila színnel világították meg a gyulai Almásy-kastélyt november 17-én, a koraszülöttek világnapján.
Abdulrahman Abdulrab Mohamed csecsemő- és gyermekgyógyász, a szervező Viharsarki Koraszülöttmentő Alapítvány kuratóriumi elnöke lapunknak elmondta: minden tizedik, tizenegyedik gyermek koraszülöttként jön világra Magyarországon, Békés vármegyében pedig évente 250-300 gyermek születik meg a 37. hét előtt. Programjaikkal arra szeretnék felhívni a figyelmet, hogy sokszor mekkora küzdelmet folytatnak az egészségügyi dolgozók és a szülők a koraszülöttekért, akik a legnagyobb hősök – fogalmazott.
Mint ismertette, Az Almásy-kastélynál koncerttel és meleg teával várták az érintett családokat és az érdeklődőket november 17-én, amely 2011 óta a koraszülöttek világnapja.
Fotó: Gyulai Hírlap – Rusznyák Csaba
Idén először érzékenyítő programokat is szerveztek a gyulai önkormányzati óvodákban annak érdekében, hogy a gyerekek elfogadják azokat a társaikat, akik a koraszülöttségük miatt szemüvegesek, hallókészülékük van, vagy kicsit bizonytalan a mozgásuk. Mint megtudtuk, az óvodásoknak Vadadi Adrienn koraszülöttekről szóló meséit olvasták fel az óvodapedagógusok. A programot jövőre a vármegye valamennyi óvodájában meg szeretnék tartani – jelezte a kuratóriumi elnök.
Arról is beszámolt, hogy a gyerekek lila szívecskéket hajtogattak, amiket a kastélynál elhelyezett tárolóba raktak. Ez később a gyulai koraszülött-intenzívosztály előtt kap helyet – tette hozzá.
Fotó: Gyulai Hírlap – Rusznyák Csaba
A rendezvényen ismét adományt adtak át a Gyulavári Kézimunka Szakkör tagjai; a babatakarókat, -sapkákat és -játékokat a koraszülött-intenzívosztályon kapják ajándékba a családok. Mint megtudtuk, a csoport tagjai az elmúlt öt évben 915 takarót, 544 sapkát, 335 játékot készítettek a koraszülött babáknak.
Abdulrahman Abdulrab Mohamed azt is elmondta: a gyulai Kézműves cukrászda a Viharsarki Koraszülöttmentő Alapítvány logójával díszített, lila süteményt készített, amit a rendezvény napján lehetett kapni.
Fotó: Gyulai Hírlap – Rusznyák Csaba
Az elnök kérdésünkre kitért rá, hogy eddig mintegy ezer koraszülöttnek segített az alapítvány, nemcsak Békés vármegyében, hanem azon túl is. Hozzátette: az általuk működtetett koraszülött-mentőautó fenntartása havonta 2,5-3 millió forintba kerül, ezt az összeget kizárólag adományokból biztosítják.