Nádas Dóra Katát köszöntötte a gyulai Babaruha program keretében Vigné Fábián Diána november 18-án. Az önkormányzati képviselő névre szóló kisruhával, egy Póka György-festménnyel és virággal ajándékozta meg a családot.
Gácsi Orsolya, a gyermek édesanyja elmondta: Dóra július 31-én született, 48 centiméterrel és 3410 grammal. A kislány első gyermekként érkezett a családba, de terveznek mellé testvért.
Kiemelte: Dóra nagyon nyugodt baba, eszik, alszik, nem hasfájós.
Hozzátette: a Dóra nevet közösen választották ki az édesapával, mindkettejüknek tetszett, a Katát pedig az anyai nagynénje emlékére kapta.