Az Erkel Ferenc-gimnázium nemrégiben megválasztott diákigazgatóját, Freiberger Istvánt fogadta irodájában Görgényi Ernő polgármester csütörtökön.
„Pistivel többek közt felelevenítettük az erkeles diákévek és a diákigazgató-választási kampányidőszak izgalmait, a végzős lét kihívásait, valamint az egyetemi jelentkezés fáradtságos, de remélhetőleg sikert hozó várakozásait. Személyében egy szorgalmas és tisztalelkű fiatalt ismerhettem meg, aki egyéni célkitűzései mellett a gyulai diákélet felpezsdítéséről szőtt elképzeléseibe is beavatott. Pisti történeteiből arról is ismét tanúbizonyságot nyerhettem, hogy az első COVID-hullámban gimnazistává cseperedett generáció sincs híján kurázsiból és közösségépítő tenni akarásból” – írta a találkozóról hivatalos közösségi oldalán a városvezető, aki 30 éve maga is az Erkel-gimnázium diákigazgatója volt.