Keresés


csak pontos egyezésekre
Keresés: oldalakon dokumentumokban, lapszámokban
Archívum
Gyulai Hírlap Archívum

Gyulai Hírlap - Az elektromos roller használatának jogi szabályozásáról is hallhattak a diákok

Összes cikk - fent (max 996px)
  A  A  A 
GYULAI HÍRLAP • S. E.HÍREK • 2023. november 13. 10:30
Az elektromos roller használatának jogi szabályozásáról is hallhattak a diákok
Népszerűek voltak az igazságszolgáltatás európai napja alkalmából rendezett programok

Békés vármegyében is népszerűek voltak az igazságszolgáltatás európai napja alkalmából rendezett programok, több száz diák látogatott el a bíróságokra október 24. és 27. között – derül ki a Gyulai Törvényszék közleményéből.

Mint írták, a résztvevők épületlátogatáson, jogi ismeretterjesztő előadásokon vehettek részt, és játékos keretek között ismerkedhettek meg a bírósági eljárások folyamatával.

A tanulók ismereteket szerezhettek a bírósági szervezetről, a bíróság munkájáról, az ítélkezésről és annak területeiről. Emellett a fiatal korosztályt érintő aktuális problémákra is felhívták a figyelmüket, többek között szó esett az elektromos roller használatának jogi szabályozásáról és az internetes bűncselekményekről.

A közlemény felidézte: hosszú évek óta hagyomány, hogy a bírósági dolgozók programokkal várják az érdeklődő csoportokat az igazságszolgáltatás európai napja alkalmából, a koronavírus-járvány miatt azonban néhány évig nem tartották meg a rendezvénysorozatot.

Összes cikk - lent (max 996px)
A rovat friss cikkei
A Gyulai Hírlap legfrissebb cikkei
Cikkek keresése az online archívumban
Bannerfelhő (max 165px)