Fotó: Gyulai Amazonok
Gyulai Amazonok: Szűcs B., Lovas L., Kajári G., Molnár Á., Kurai N. Csere: Kósa N., Szappanos K., Hack F., Nagy K., Molnár K. és Komlósi A. Vezetőedző: Molnár Zoltánné.
A két rivális egy hete a Magyar Kupa első körében már találkozott egymással, akkor 11-2-es eredménnyel a gyulai keret lépett tovább a következő körbe. A fürdővárosi csapat bajnoki címvédőként várhatta az első találkozót, így mindenképpen meggyőző teljesítményt akart nyújtani szurkolói előtt.
A gárda azonnal magához ragadta a kezdeményezést, és kedvére formálta a játék képét. Már a második percben megszerezte a vezetést Kurai Nikolett góljával, egy perccel később pedig Lovas Laura növelte az előnyt. A vendégcsapat a 10. percben szépíteni tudott, ám a félidő végéig újabb négy gyulai találat született.
A fordulás után is fölényben voltak a fürdővárosiak. Az orosházi együttes megpróbálta bevenni a kapujukat, ám négy újabb gyulai góllal kiütésessé vált a hazaiak győzelme.
Gyulai gólok: Lovas Laura 4, Kurai Nikolett 3, Szappanos Katalin, Kajári Gabriella és Komlósi Anna.
– Voltak kifejezetten jó periódusaink a mérkőzésen, a taktikai utasításokat próbálta a csapat betartani. Úgy gondolom, hogy játékban is fokozatosan lépünk előre, a kapu előtt azonban határozottabbnak kellene lennünk, akkor nagyobb százalékban sikerülne értékesítenünk a helyzeteket. Nem vagyunk könnyű helyzetben sérülések és betegségek miatt, de próbálunk a tőlünk telhető legjobban teljesíteni hétről hétre futsalban és nagypályán is – értékelt Molnár Zoltánné vezetőedző.
A Gyulai Amazonok NB II.-es futsalcsapata a folytatásban a Tehetség SE vendégeként lép pályára.