Keresés


csak pontos egyezésekre
Keresés: oldalakon dokumentumokban, lapszámokban
Archívum
Gyulai Hírlap Archívum

Gyulai Hírlap - Magánpatika nyílt

Összes cikk - fent (max 996px)
  A  A  A 
GYULAI HÍRLAP • MAGAZIN • 2023. november 11. 16:00
Magánpatika nyílt
30 éve írtuk

1993. november 5.

Gyulán az első gyógyszertárat Ausfeld Kristóf létesítette a várban 1711–1713 között. Ez a patika elsősorban a katonaságot látta el, 1716 után megszűnt. A „Megváltó”-hoz címzett első nyilvános gyógyszertár 1770-ben létesült, amely hosszú ideig egyetlen „gyógytár”-a volt megyénknek. Ezt követően 1804-ben az Oroszlány, 1851-ben a Szentháromság, 1888-ban az Aranykereszt majd ezután még a Szent József és a Szeretet Gyógyszertár állt a lakosság rendelkezésére. Az utóbbi négy évtizedben négy patikája volt a városnak. A z elmúlt néhány esztendőben több magánpatikát nyitottak. A napokban nyílt meg a rendelőintézettel szemben a Szent László gyógyszertár, melynek tulajdonosa dr. Wagner Józsefné. A fiatal gyógyszerésznő 1972-ben végezte el az egyetemet, s ezt követően az Aranykereszt gyógyszertárban dolgozott gyógyszerészként, majd helyettes vezetőként. (…)

Még több régi cikk olvasható a Gyulai Hírlap online archívumában. E-előfizetés 3500 Ft/év.

Összes cikk - lent (max 996px)
A rovat friss cikkei
A Gyulai Hírlap legfrissebb cikkei
Cikkek keresése az online archívumban
Bannerfelhő (max 165px)