Fotó: Gyulai Hírlap – Rusznyák Csaba
Ismét közös megemlékezésre gyűltek össze a gyulai futballcsalád tagjai szeptember 30-án az Id. Christián László Városi Sporttelep emléktáblájánál.
Az eseményt Tóth II. József szavai nyitották meg. A főszervező elmondta, nagy öröm számára, hogy ismét meg tudták szervezni a megemlékezést, ahol a résztvevők leróhatták tiszteletüket a gyulai sportolók, edzők, sportvezetők és támogatók előtt.
Hozzátette, nagy öröm, hogy idén nem kellett új nevet felvenni az emléktáblára.
A résztvevőket az ünnepség után ebéd várta.
Fotó: Gyulai Hírlap – Rusznyák Csaba