Keszler Ágnes ékszerkészítőnek nyílt kiállítása szeptember 12-én a Mogyoróssy János Városi Könyvtár földszinti előadótermében, Gyöngyök, csodák, ékszerek címmel.
A szolnoki alkotó a megnyitón elmondta: az eredeti szakmája jogász, de tavaly március óta kizárólag a szenvedélyének él: ékszerkészítéssel foglalkozik.
Felidézte: a kézművesség gyerekkora óta jelen van az életében. A kézimunka szeretetét nagymamájától örökölte, aki varrt, hímzett, kötött és horgolt is.
Arról is beszélt, hogy többféle alapanyagot használ: igazgyöngyöket, ásványköveket, csiszolt üvegeket, selyemszalagokat, fémvereteket, kagylóhéjból kifaragott és porcelánelemeket is beledolgoz munkáiba, de farmerból is készített már ékszert.
Hozzátette: az egyik legkedvesebb alapanyaga a gyöngy, amelyből sokféle technikával, fűzéssel, kötéssel, horgolással és szövéssel is készülhet ékszer.
Keszler Ágnes kedvenc technikája a gyöngyhímzés, amelyet „a kiteljesedés, a határtalan kreativitás eszközének” tart.
Az ékszerkészítő a tárlat címére utalva kifejtette: a gyöngy számára egy csoda, amit abból alkot, az pedig a csoda megtestesülése.
Mint megtudtuk, az alkotó tavaly októberben harmadik helyezést ért el ékszerkészletével a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Amatőr Művészek tárlatán, idén áprilisban pedig az amerikai kiadású United Colours Of Design Magazine oldalain mutathatta be munkáit.
A Szépművészti Múzeum boltjának is készít ékszereket, és a Nemzeti Filharmonikusok női kórustagjai is az ő ékszereit viselik majd – árulta el.
Dézsi János könyvtárigazgató a megnyitón jelezte: a könyvtárban nyílt tárlat szeptember 13-tól már a földszinti folyosójukon látható. A zárónapon, szeptember 30-án 10 és 14 óra között vásárt rendeznek a kiállítási darabokból.