A gyulai kiállítóhelyeket működtető Erkel Ferenc NKft. közleménye szerint a Békés vármegyei fürdővárosban szeptember 16-án, szombaton a németvárosi városrész történetét ismertetik meg ingyenes séta keretében az érdeklődőkkel, szó lesz a településrész kialakulásáról, az ott élt közösség életéről és szokásairól. Így bemutatják a németvárosi templom épületét, az egykori német városházát és az idén újjászületett, 1775 körül késő barokk stílusban épült „Máriás” házat. A sétán szó esik az egykori uradalmi Nap kocsma épületéről, Schriffert Mihály népi fafaragó művész házáról, illetve néhány német polgári házról.
Szombat délután kurátori tárlatvezetésre várják a várba az érdeklődőket a múzeum szakemberei és a Hadtörténeti Intézet és Múzeum által közösen összeállított Kossuth Lajos elfogyott regimentje című kiállítására. A tárlat a szabadságharcot megjáró katonák testi és lelki gondozását szolgáló Honvédmenház történetén keresztül mutatja be az 1848–49-es szabadságharc utóéletet, az úgynevezett veterángondozást. Előtte a Magyar Honvédség Hódmezővásárhely Helyőrségi Zenekara játszik többek között honvéd nótákat a vár előtt.
Vasárnap az Almásy-kastély Stefánia-szárnyának három terében (bálterem és rendezvénytér, látványkonyha, csemegetár) a földszintes szárny névadójáról és az épületrész történetéről mesélnek, annak építésétől a mai felhasználásig díjtalanul látogatható tárlatvezetésen.
Békéscsabán pénteken emlékeznek meg a városháza építésének 150. évfordulójáról exkluzív, de előzetes regisztrációhoz kötött tárlatvezetésekkel. Ezeket három turnusban szervezik, az egyiket Ugrai Gábor, a Békéscsabai Városvédő és Városszépítő Egyesület elnöke; a másikat Bacsa Vendel jegyző; az utolsót pedig Szarvas Péter polgármester tartja.
A városháza udvarán az Alföld Quartet ad kamarazenekari koncertet az előzetesen regisztrálóknak; a főtéren a Körös Kvintet műsorát, este pedig lézershow-t tekinthetnek meg az érdeklődők. Szombat délután a békéscsabai Munkácsy Emlékházba várják tárlatvezetésre az érdeklődőket a Kulturális Örökség Napjai keretében.
Szabadkígyóson a felújított Wenckheim-kastélyban tartanak szombaton és vasárnap tárlatvezetéseket, emellett az Újkígyósi Művésztelep szombaton Békés vármegye és a környék profi festőművészeit és amatőrjeit várja a kastélyparkba, hogy vásznukra vigyék az épületet. A felajánlott alkotásokból őszi kastélytárlatot terveznek válogatni.
A szarvasi Tessedik Sámuel Múzeumban a Szarvas 300 tárlatot alakítják vissza a hétvégén zárult Munkácsy Most kiállítás után, azt tekinthetik meg ingyenesen az érdeklődők vasárnap.
A Kulturális Örökség Napjai az Európai Örökség Napok magyarországi eseménysorozata, amelyet már ötven országban rendeznek meg 1987 óta, Magyarország 1999-ben csatlakozott a programsorozathoz. A kétnapos program központi témája idén a „Velünk élő örökségünk”.
A részletes, országos programsorozat a www.oroksegnapok.gov.hu oldalon tekinthető meg.