Gyulai Hírlap - Isteni gondviselés

Miért íródott ez a könyv?, tette fel a kérdést Dézsi János könyvtárigazgató Gazda Józsefnek, a Mogyoróssy János Városi Könyvtár meghívottjának, hiszen, mint mondta, a Miért is éltem? A kor karmai közt című kötet meglehetősen kilóg a szerző műveinek sorából. Az író válaszában több kiváltó okra hivatkozott. Először is arra, hogy eltelt az idő felette. Az utóbbi időben sokszor eltűnődött azon, mennyit dolgozott, de ha azt nézi, volt-e értelme a munkájának és az életének, nem tud határozott igennel válaszolni.

Azon is elgondolkodott, hogy talán nem az lenne, aki, ha nem lett volna gyerekkora óta a könyvek bolondja. Még a tanulásnál is fontosabb volt számára, hogy olvasson, különösképpen fura vonzalom alakult ki benne Csehov, Tolsztoj, Turgenyev, Dosztojevszkij írásai és a magyar klasszikusok iránt.

A Miért is éltem? A kor karmai közt című könyv megírásának konkrét kiváltója az volt, hogy birtokába került a családjáról kiállított szekusdossziénak. A titkos kommunista jelentésanyagok jó krónikát képeztek, hiszen ha valamire nem emlékezett, megnézte az egykori besúgók feljegyzéseit. A Securitate, vagyis a román ÁVH ügynökeinek jelentéseit olvasva felmerült benne, hogy vajon az unokák tudják-e, miket éltek át a nagyapáik. A Jaj, mik történtek, jaj, mik is történtek című kötetében korábban már foglalkozott ezzel a témával. Ugyanis szükségét látta annak, hogy beszélgetést folytasson idősebb személyekkel a kommunisták által halálraítélt múltról.

Huszonéves volt, amikor az egyik kiállításkritikájában olyasmiket írt le, hogy a tárlat felé menet mindenütt azt látta, milyen szépen építik a szocialista országot, majd ez az élmény a tárlaton teljesedett ki számára. Amikor a cikk megjelent, elszégyellte magát amiatt, hogy a szavaival alányalt az alja rendszernek. Elhatározta, hogy többet nem hazudik. Ekkor lett az igazmondás az életprogramja.

Szakmai életútját a gondviselés vezérelte. Édesanyja vágya az volt, hogy orvos legyen, ő pedig természetesnek vette, hogy ezt az óhajt teljesíteni kell. Részt is vett a marosvásárhelyi orvosi egyetem egy hónapos előkészítőjén, de a felvételi eljárás előtt az orvosi vizsgálatok kiszűrték a jelentkezők közül. Kiderítették, hogy alkalmatlan erre a szakmára. Gyorsan Kolozsvárra utazott, és az utolsó percben, utolsóként beiratkozott a magyar nyelv és irodalom szakra. Így lett magyar tanár, amely Romániában, ahol bűnös dolog volt magyarnak lenni, hatalmas ajándéknak számított, fogalmazott a könyvtári beszélgetésen Gazda József, kiemelve: sok olyan esetet fel tud idézni, amikor külső erő irányította az életét.

Gazda Józsefnek az 1956-os magyar szabadságharc jelentette élete legnagyobb örömét. Úgy élte meg, mint annak a nemzetnek a fia, amelyik a világon elsőként lázadt fel a szörnyű társadalom ellen. Vezetője lett egy kolozsvári diáktüntetésnek, de végül megúszta felelősségre vonás nélkül. Nyolc év múlva tudta meg, hogy a kommunista ifjúsági szervezet titkára mentette meg azzal, hogy elégedte az 1956-os dossziéját. Hogy miért tette ezt, máig rejtély. Gazda József isteni gondviselést lát benne.  

A párt a későbbiekben minden lépését követte, megnehezítve a munkába állását. Alkalmazni akarta a kolozsvári Korunk folyóirat és Sütő András marosvásárhelyi művészeti lapja is, de politikai okokból a két lehetőség közül egyik sem valósult meg. Lövétére helyezték pedagógusnak, a vasútállomástól huszonvalahány kilométerre, ahonnan nehezen tudott volna eljárni a kiállításokra. Nem hagyta ennyiben. Kolozsvárra utazott, ahol egy román káderes segítségével elintézte, hogy áthelyezzék Székelykocsárdra.

Kolozsvárhoz élete több fontos mozzanata fűződik. A kincses városban ismerte meg például a feleségét, Olosz Ella textilművészt, egy művészettörténeti órán. Hat évvel később házasodtak össze, hosszas udvarlás után. Olosz Ella műveiből a gyulai Kohán Képtárban is rendeztek kiállítást, de bejárták az egész világot, elkerülendő, hogy a vidék ne húzza le, mint Gyárfás Jenőt, az egyik legtehetségesebb magyar festőt, akit a provincia tett névtelenné. Erről is ír a könyvében.

Gazda Józsefnek több mint harminc kötete jelent meg. Négy gyereket nevelt fel a feleségével és a nagyszülők segítségével. Ők mind Erdélyben maradtak, nem így az unokák. Ennek kapcsán és a hallgatóság érdeklődésére arról is beszélt, mennyire látja biztatónak az erdélyi magyarok jövőjét. Mint fogalmazott, világjáró útjain azt tapasztalta, hogy a külföldre szakadt magyarok nem igazán ragaszkodnak a magyarságukhoz, nem tartanak fent magyar iskolákat, nem tartják erkölcsi kötelességüknek a magyar nyelv megőrzését. Erdélyben kicsit más a helyzet, mivel a román sértegetések nemhogy altatnák a közösséget, hanem épp ellenkezőleg, életben tartják. A székelyek az inzultusokra daccal válaszolnak: ha Ázsiába küldik őket, azért is maradnak, jóllehet a fiatalokra ez a gerincesség már nem annyira jellemző.

A rendezvény végén a hallgatóság soraiból Pocsay Gábor kért szót, hogy kifejtse: nem szabad kishitűeknek lenünk, bíznunk kell a könyvekben is, amiként a szülőknek is bízniuk kell a gyerekekben, az unokákban. Ha abba gondolunk bele, hogy százötven éve sokkal kevesebb szépirodalmat olvastak az emberek, mint ma, nem lehetünk elkeseredve.

Pocsay Gábor méltatta Gazda József munkásságát is, különösképpen a csángókutatásait, és megismételte a kérdést: van-e értelme az életünknek. Baráth János gyulai református lelkészt idézve azt mondta, nem szabad megítélni és elítélni a fiatalokat, amiért felelőtlenek, felszínesek, vagy annak tűnnek. Az öregeknek két feladatuk van ezzel összefüggésben. Az egyik, hogy amit lehet, azt tanulják meg, a másik, hogy képesek legyenek az új nemzedékeket végtelen türelemmel fogadni.

„Nincs minden ránk bízva, de ami igen, azt meg kell csinálnunk. A többi a Jóisten kezében van” – fogalmazott Gazda József zárszavában. Könyve a világhálón rendelhető meg.

A Magyar Örökség díjas Gazda József 1936-ban született Kézdivásárhelyen, Sepsiszentgyörgyön középiskolát, Kolozsvárott egyetemet végzett, rövid székelykocsárdi és nagyenyedi évek után 1964 óta a kovásznai a Kőrösi Csoma Sándor Líceumban tanított. A Magyar Örökség díj mellett a Sütő András Nyelvőrző Díj birtokosa is. Tisztelői Karácsony Sándorhoz, Németh Lászlóhoz hasonítják pedagógiai munkáját és tudását. Otthonosan mozog a művészetek és a művelődéstörténet terén, egész életében az erdélyi magyarság ügyéért, megmaradásáért küzdött. Részt vett az 1956-os kolozsvári diákmegmozdulásokban, szervezője volt a Házsongárdi temetőben tartott halottak napi zarándoklatnak. 1970-től hangfelvételeket készített idős emberek visszaemlékezéseiből, amelyeket, műfajt teremtve, szociográfiai kötetekbe szerkesztett. Kovásznán diákszínpadot hozott létre, 1990-ben pedig megalapította a Kőrösi Csoma Sándor Közművelődési Egyesületet. Négy gyermek édesapja. Felesége, Olosz Ella iparművész 1993-ban hunyt el.