Fotó: csabapolo.hu
A 2022–2023. évi szezonban egyetlen korcsoport sem játszhatott annyi bajnoki meccset, mint a baby: 12 dupla fordulót rendeztek a korosztály számára, amelynek emellett Nyári Magyar Kupát és felkészülési tornát is rendeztek – írja a csabapolo.hu, kiemelve: a csabai klub fiataljai az idény során nagyot léptek előre.
A felvezető Magyar Kupára Szilvásy Attila edző vitte a fiatalokat. A szakember elmondta: sok olyan újoncuk akadt, nekik még bőven volt tanulnivalójuk, de volt egy húzóemberekből álló mag, amely két-három éve látogatja az edzéseket: Balogh Bence, Balogh Csanád, Csendes Péter, Csapó Ákos, Korcsok Krisztián.
A bajnoki rajtot követően Dobra Róbert kifejtette: az első bajnoki forduló nehézségekkel tarkított volt, a védekezés és a támadás is pötyögősnek tűnt. Volt némi megilletődöttség, most láthatták a fiatalok, hogy ez már nem egy edzőmeccs – fogalmazott.
A folytatásban sok lehetőséget kialakítottak a fiatalok, de a befejezésekbe néha hiba csúszott. A védekezésben voltak hibák, amik figyelmetlenségből, lassúbb gondolkodásból fakadtak. Úszásban, taposásban viszont nem maradtak el ellenfeleiktől a csabai klub fiataljai.
A gyerekek fordulóról fordulóra egyre jobban játszottak, sokszor dolgoztak ki szép helyzeteket, amiket értékesítettek is. Többször is bemutattak három–kettes leúszást, ráadásul ebben a cseresor volt aktívabb.
A 2023-as év nyitányakor Dobra Róbert kiemelte: mindent viszontlátott, amit kért a gyerekektől, a szoros védekezést, a sok támadást.
– Igaz, ez utóbbit, még ha sok helyzetet is dolgoztunk ki, nem mindig sikerült góllal befejezni. Dicséret illeti a gyerekeket, jó látni, hogy fordulóról fordulóra fejlődnek, és már nemcsak egy-két meghatározó fiatal mutat eredményes játékot, hanem egyre inkább csapatként működik a társaság – értékelt.
A júniusi záró fordulóban Ajtai Miklós utazott el a gyerekekkel, aki szerint a babykorosztály mindig nagy kihívást jelent.
– Fiataljaink hozzáállásával és a játékkal maximálisan elégedett vagyok – mondta. – Azt is kértem a gyerekektől, hogy élvezzék a játékot ebben az utolsó fordulóban, úgy is történt, mosolyogva játszottak, megérdemelték a forduló után kiosztott érmeket – tette hozzá.
A következő húsz fiatal kapott az év folyamán játéklehetőséget: Andódy Bence, Balogh Bence, Balogh Csanád, Belinczky Zsombor, Csapó Ákos, Csendes Péter, Geszner Balázs, Lipták Levente, Koczka András, Korcsok Krisztián, Köves Pál, Matei Alexander, Orosz-Tóth Olivér, Popa Dániel, Puha Lara Anna, Restye Botond, Szabó Máté, Szaszák Milán, Tóth-Benedek Marcel és Vandlik Ádám.