Halála után gyermekei örökölték a gyűjteményt, s a Budapesti Történeti Múzeumban letétbe helyezett alkotásokat a négy magyarországi helyszínből álló kiállítás-sorozat utolsó állomásaként városunkban 2010. március 21-ig láthatja a közönség. A Corvin János Múzeum, Gyula város Önkormányzata és a Budapesti Történeti Múzeum együttműködésének köszönhető a gyulai tárlat, melyet a Levendel-gyűjteményből Lorányi Judit művészettörténész rendezett.
A kiállított műtárgyak összessége több mint egy hagyományos múzeumi tárlat. Hiszen nem elsősorban a gyűjtő ízlése, az alkotások milyensége, az összeállt anyag teljessége vagy más, a képzőművészeti gyűjtemények esetében értékmérőként alkalmazott szempont határozza meg. A Levendel-gyűjteményt a súlyos, sokszor gyógyíthatatlan betegeknek a gyógyító, szenvedésükben enyhülést hozó orvos iránt érzett hálája, megbecsülése, ragaszkodása hozta létre. Anna Margit, Bálint Endre, Jakovits József, Gyarmathy Tihamér, Ország Lili, Kassák Lajos, Mattis-Teutsch János, Vajda Lajos, Vajda Júlia, Kondor Béla alkotásai sorakoznak a falakon, olykor a betegséggel való küzdelem hű dokumentumaként, művészien rögzítve a félelmet, a test fájdalmának terhét, a gyötrelem szülte kétségbeesést, a kínlódó lélek dühét vagy reménykedését.
– Levendel László, mint orvos, már életében legendává vált, nemcsak különböző szaklapokban publikált évtizedeken át szakmai cikkeket, hanem folyamatosan jelentek meg írásai az általa kezelt emberek alkotásairól is – mondta el dr. Perjési Klára polgármester a kiállítás megnyitóján.
– E gyűjtemény darabjait nem egy gazdag mecénás vagy egy műgyűjtő vásárolta össze, a műalkotásokat személyre szabottan Levendel Lászlónak szánták alkotói. Aki hitte és egész munkásságával példázatát adta annak, hogy az egészség nem csak a test egészségét jelenti, az orvosnak a lelket is gyógyítani kell ahhoz, hogy betege meggyógyuljon. Dr. Levendel László szociálisan is rendkívül érzékeny volt, emelte ki a városvezető, empátiával fordult mindazok felé, akik mélypontra kerültek, vagy tönkretették őket, vagy valamilyen függőségben szenvedtek. Senki által nem látott módon karolta fel, ösztönözte munkára a tehetségeket.
Levendel László kisgyermekkorától mélységes hittel és megszállottsággal készült az orvosi pályára. Én is orvos leszek, mesélt kisgyerekkori fogadkozásáról a halála előtti évben készült portréfilmben, de én a szegények orvosa. A szegényeké, a hajléktalanoké, az alkoholistáké, a legsérültebbeké, vagyis mindenkié. Pályáját a Hódmezővásárhely melletti Kútvölgyön kezdte, ahol nap nap után látott fiatal embereket, orvosként tehetetlenségre kárhoztatva, a tüdőbetegség borzalmai közepette szenvedni és meghalni. – Eredendően nem volt különösebb pszichológiai érdeklődésem – nyilatkozta a kezdetekről, ám a betegek sorsával szembesülve nem hagyta, nem hagyhatta figyelmen kívül, hogy a tébécé gyakran alkoholizmussal társult, s gyógyításához a társadalomnak, a beteg környezetének, családjának hatékony közreműködésére is szükség van. A meggyőződés, hogy a betegségek csak akkor gyógyíthatók, ha az egész embert, a testet s lelket egységben gyógyítja az orvos, végigkíséri dr. Levendel László pályafutását. Éppúgy, mint a küzdelem az egészség védelméért, fontosságának tudatosításáért az egész társadalomban. Nem elég az embernek csupán jóllaknia, vallotta. Ha az élet minőségét meghatározó egyéb tényezők, mint a kultúra, a nevelés vagy az egészségügy megszűnnek, sérülnek, az emberek boldogtalanokká válnak. A lélek hiányérzete pedig alkoholizmushoz, drogokhoz, betegségekhez, a család felbomlásához vezet. – Ez a tudása vonzotta hozzá a kultúra legérzékenyebb és ezért talán legsérülékenyebb hordozóit, a művészeket. És nem véletlenül éppen azokat a kiemelkedő személyiségeket, akiket negyven éven át hengerelt, taszított vissza, a művész legrettenetesebb sorsára, a nyilvánosságtól elzárásra ítélt a kultúrpolitika – fogalmazta meg Dávid Katalin művészettörténész Levendel László és „betegei” egymásra találását. 1961-ben a tüdőgyógyász a Korányi szanatóriumban kiállítást is szervezett, amely egyszerre volt lázadás a korszak kultúrpolitikája ellen, és éltető erő a művészek és a közönség számára.
– Számtalan vonatkozásában különleges a Levendel-gyűjtemény, a múzeum számára pedig megtiszteltetés és egyben hatalmas lehetőség is bemutatása – mondta el a kiállítás megnyitóján dr. Basics Beatrix művészettörténész, a Budapesti Történeti Múzeum főigazgató-helyettese. – Különleges, mert a magángyűjtemények általában valamilyen céllal jönnek létre, ebben az esetben azonban fordított a sorrend. A műalkotások képviselte értékeket egyetlen ember érdemelte ki, Levendel László, s ma, az értékvesztés világában még inkább fölerősödik ennek jelentősége. Ugyanakkor a magyar művészettörténetnek egy olyan korszakába nyer betekintést a látogató, mely eddig a közönség szélesebb rétegei számára nem volt látható, nem volt megismerhető – emelte ki dr. Basics Beatrix, aki a művészetszerető közönség mellett a gyermekek figyelmébe is ajánlotta a kiállítást, amely megmutatja, hogy lehet keresni és találni értékeket akár orvosként, akár más hivatást választva.
