A délszláv háború ellen – a harcok kezdete óta – már rengetegen és számtalan módon tiltakoztak. A közelmúltban Boros Zoltán diszpécser kezdeményezésére, rajta kívül még három másik gyulai fiatalember (Hajdú Pál szobafestő, Szabó Jenő gazdálkodó és Szegedi Zsolt főiskolai hallgató) elhatározta, hogy Gyulától Szegedig 200 kilométeres távon szeli át a Körösök és a Tisza vizét. Úszásuk célja a békére való felhívás. Az úszás a Gyula-Köröstarcsa–Gyomaendrőd–Szarvas–Kunszentmárton–Csongrád–Mindszent–Sándorfalva–Szeged útvonalon történik július 17–24 között. A fiatalemberek nyolc napon keresztül napi 25-30 kilométert tesznek meg 8-10 órai úszással, óránként váltva egymást. A kezdeményezők több helyen is aláírást gyűjtenek a háború elleni tiltakozás érdekében. Gyulán az Erkel Ferenc Művelődési és Közösségi Házban található nyomtatványuk kézjeggyel történő ellátásával bárki támogathatja békekezdeményezésüket. Azt is szeretnék, ha rövid távon többen kapcsolódnának be úszótevékenységükbe is, az úszni nem tudókat pedig part menti sétára várják. (…)
Még több régi cikk olvasható a Gyulai Hírlap online archívumában. E-előfizetés 3500 Ft/év.