Gyulai Hírlap - Görgényi Ernő: a magyar nemzet megtanulta, hogy a háború csak rosszat hoz nekünk, ezért meg kell óvnunk a békét

A városvezető azzal kezdte beszédét, hogy különösen erős szimbolikája van annak, hogy a gyulaiak az előtt a székelykapu előtt ünnepelik a nemzeti összetartozást, amelyet Kovászna testvérvárosuktól kaptak ajándékba.

– Itt állva egy régi, fekete-fehér képet látunk lelki szemeinkkel. A Trianon-palota szivarfüstös termeiben, díszesen faragott asztalokon voltak a térképek. Akik az asztaloknál álltak, azoknak csak térkép volt e táj. E tájon élő emberekről, a múltjukról, a jelenükről semmit nem tudtak azok, akik a térkép fölött álltak, egyik kezükben füstölgő, drága szivarral, a másikban pedig tollal. Ezzel a tollal rajzolták meg azokat a határokat, amelyekkel immár 103 éve elválasztották a magyart a magyartól.

Mint mondta, az igazságtalanul elválasztott magyarok számára különösen szép a székelykapu, hiszen az nyitott, szabadon átjárható, összeköti a két oldalon lévő világot.

– 103 éve nincsenek igazi hegyeink. Nem adták vissza egyiket sem, hiába kértük a költővel együtt. Mégis, ilyenkor, a nemzeti összetartozás napján, az Alföld végtelennek tetsző síkságán a lelkünk magasra emelkedik és messze ellátunk visszafelé az időben.

Kiemelte: a honfoglaló ősök azért érkeztek a Kárpát-medencébe, mert békés hazát kerestek maguknak, és attól kezdve, 1100 éve, azért küzdünk, hogy megmaradjunk. A pozsonyi csatában Árpád fejedelem megszilárdította az új haza nyugati határait, majd Augsburgnál és Merseburgnál megtanultuk, hogy nem célszerű a nyugati fejedelmek egymás közötti háborúiban részt venni, immár súlyos áldozatokkal járnak a „kalandozások”.

Eleink a németektől és tatároktól is védték a szülőföldjüket, majd megjelent az Oszmán Birodalom, amellyel három évszázados harc vette kezdetét, amely során a nyugati országok nemhogy segítséget nem nyújtottak, de a Habsburgok többször még hátba is támadták a magyarságot.

– Ám a magyar nemzet túlélte a török hódoltságot, még ha sokan és sokáig szinte állati sorban tengették életüket, éhezve, fázva, üldözve – nemzedékeken át. De minden körülmények között megőrizték magyarságukat és keresztény-keresztyén hitüket és továbbadták azt gyermekeiknek. Ezzel a néppel a Habsburgok sem tehették azt, amit akartak. Nem vehették el nyelvünket, nem törölhették el kultúránkat, pedig megpróbálták. Nem lettünk sem mohamedán törökké, sem németté.  Maradtunk minden körülmények között keresztény-keresztyén magyarok.

Hangsúlyozta: így érkezett el 1914 nyara, amikor a magyar nemzet egyik virágkorát élte, bár már kisebbségben élt történelmi hazájában. Az osztrák birodalmi elit belesodorta Magyarországot az első világháborúba, ahol a legnagyobb veszteséget mi szenvedtük el. A közel 283 ezer négyzetkilométeres ország kétharmadát elvesztettük, a terület alig 93 ezer négyzetkilométernyire töpörödött. A népesség 18 millió főről 7,6 millióra csökkent, 3,2 millió magyar pedig a határokon túl rekedt, ők azóta is nap mint nap küzdenek a nemzeti hagyományok és nyelvük megtartásáért.

– A győztes nyugati hatalmak semmilyen méltányosságot nem mutattak irányunkban. Úgy hoztak döntéseket több millió magyar sorsáról, hogy egyáltalán nem ismerték a valós földrajzi, gazdasági, demográfiai viszonyokat.  A nyugati politikusok nagyon tetszetős elveket fogalmaztak meg a háború során a népek önrendelkezési jogairól, arról, hogy népszavazással kell eldönteni az új államhatárokat. Végül egyáltalán nem érvényesült a népek önrendelkezési joga. Mert a nyugati civilizációban is az érdek az elsődleges, nem a hirdetett elvek – fogalmazott Görgényi Ernő.

Aláhúzta: a magyarok továbbra is nyugati hatalmaktól várták az igazságtételt, de mindhiába, végül a náci Németország és a fasiszta Olaszország „karjaiban kötöttünk ki”, és újból vesztes oldalon fejeztünk be egy világháborút. Később odalöktek bennünket a Szovjetuniónak, amikor pedig 1956-ban felkelt a nép, megint csak csalfa biztatást kaptak.

– És most csodálkozik a nyugati világ, hogy a magyar nép nem lelkesedik egy újabb háborúért. Nem értik, hogy miért mi vagyunk a béke iránt legjobban elkötelezett nemzet az Európai Unióban. Megint haragszanak ránk, de most nem azért, mert háborúzunk, ellenkezőleg, azért, mert nem akarunk háborúzni.

A polgármester kiemelte: a magyar nemzet megtanulta, hogy a háború csak rosszat hoz nekünk, ezért meg kell óvnunk a békét. Megtanultuk azt is történelmünk során, hogy megmaradásunkért úgy küzdhetünk a legeredményesebben, ha éltetjük hagyományainkat, kultúránkat és megőrizzük a határon túl is a magyar közösségeket.

– Nem feledünk, semmit nem felejthetünk, ezt nem írhatták elő és nem írhatják elő számunkra semmilyen szerződésnek nevezett diktátumban. Nem felejtünk, mert azt tanította nekünk a haza bölcse, Deák Ferenc: „Amit erő vagy hatalom elvesz, azt idő és szerencse visszaadhatják.” – mondta Görgényi Ernő.

Az emlékbeszéd után Tege Antal színművész és a Calliope Színjátszó Kör adtak műsort, majd az egyházak megemlékezésével folytatódott az ünnepség, amely a koszorúk elhelyezésével ért véget.