Hivatalosan is megnyitották a Gyulai Pálinkafesztivált május 26-án a várkertben.
Elsőként Bora Imre mondott beszédet. A fesztiváligazgató köszönetet mondott a munkatársainak az elvégzett munkáért, valamint a kiállítóknak, akik három napon keresztül pálinkákkal és egyéb gasztronómiai fogásokkal várják a vendégeket.
Kozsuch Kornél, a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara Békés vármegyei elnöke kiemelte: a kamara számára rendkívül fontos, hogy ezen a fesztiválon magyar gyümölcsökből és alapanyagokból készült termékeket népszerűsítenek a kiállítók és árusok a vendégeknek, akik aztán az egész országban hírét viszik mindennek.
Takács Árpád, a Békés Vármegyei Kormányhivatalt vezető kormánymegbízott felhívta rá a figyelmet, hogy a fesztivál harmadik napján jótékonysági főzőversenyt rendeznek Főzz és segíts! címmel, amely bevételét a Viharsarki Koraszülöttmentő Alapítványnak ajánlották fel. Mint mondta, ezzel is azt szeretnék kifejezni, hogy mindenki számíthat a kormányhivatalra, senki sincs egyedül.
Görgényi Ernő polgármester köszöntőjében elmondta, a Nemzeti Turisztikai Adatszolgáltató Központ adatai alapján egyre több a külföldi vendég Gyula városában, az idei év első hónapjában Magyarországot tekintve a fürdővárosban nőtt a legnagyobb mértékben, negyven százalékkal a határon túlról érkező turisták száma.
Hangsúlyozta: Gyulára minden évszakban érdemes ellátogatni, mindig van látnivaló, a főbb turisztikai attrakciók pedig télen is üzemelnek, nem csupán a nyári hónapokban, de a turizmus nem lehet eredményes olyan rendezvények nélkül mint a Gyulai Pálinkafesztivál.
Jakab István, a Magyar Országgyűlés alelnöke aláhúzta: az Országgyűlésnek már van bora, reméli, hogy hamarosan pálinkája is lehet, hiszen ez a magyarok nemzeti itala.
A köszöntők után Korda György és Balázs Klári adtak koncertet, a szombati és vasárnapi napok részletes programja ebben a cikkben olvasható.