Keresés


csak pontos egyezésekre
Keresés: oldalakon dokumentumokban, lapszámokban
Archívum
Gyulai Hírlap Archívum

Gyulai Hírlap - Óvodákat támogathatunk a sütőolaj leadásával

Összes cikk - fent (max 996px)
  A  A  A 
GYULAI HÍRLAP • T. P. HÍREK • 2023. május 04. 11:24
Óvodákat támogathatunk a sütőolaj leadásával
Két közterületi gyűjtőpontot hoztak létre Gyulán

makráné gombkötő zita és kónya istván

Fotó: Gyulai Hírlap – Tóth Péter

Több gyulai óvoda is csatlakozott a Biotrans Kft. CseppetSem! elnevezésű programjához – jelentette be Kónya István alpolgármester és Makráné Gombkötő Zita, Gyula Város Egyesített Óvodájának intézményvezetője.

Kónya István elmondta: a városban két helyen, a Törökzugi ABC és a Budrio ABC előtt helyeztek ki gyűjtőedényeket, ahová bárki bedobhatja az üvegbe töltött használt sütőolajat vagy sütőzsiradékot.

Kiemelte: az országos program célja egyrészt a környezettudatosság, valamint a gyűjtőkbe bedobott üvegek után, kilogrammonként 25 forint támogatást kapnak a résztvevő óvodák. Hozzátette, hogy a program részeként több mint 1200 településen 2700 gyűjtőedényt helyeztek ki.

Fotó: Gyulai Hírlap – Tóth Péter

Makráné Gombkötő Zita aláhúzta: Gyula Város Egyesített Óvodájának kiemelt nevelési feladata a fenntartható fejlődéshez tartozó magatartás és viselkedésminták korai életszakaszban történő kialakítása, amelynek egyik alappillére a hulladékkezelés.

Mint mondta, a Törökzugi ABC előtti edénybe dobott olajjal a törökzugi óvodát, a Budrio ABC előttivel pedig a Béke sugárúti óvodát lehet támogatni, de a programhoz csatlakozott az Ewoldt Eliz óvoda, a Bajcsy-Zsilinszky úti óvoda, a gyulavári óvoda és a máriafalvai óvoda is. Ha valaki ezeket az óvodákat akarja támogatni, akkor az intézményekben kell leadni az olajat.

Fotó: Gyulai Hírlap – Tóth Péter

Összes cikk - lent (max 996px)
+
+
+
+
+
+
+
+
+
+
A rovat friss cikkei
A Gyulai Hírlap legfrissebb cikkei
Cikkek keresése az online archívumban
Bannerfelhő (max 165px)