Fotó: Gyulai Erkel Ferenc Gimnázium és Kollégium
A Gyulai Erkel Ferenc Gimnázium és Kollégium csapata nyerte a Lázár Ervin XIII. Országos Anyanyelvi Verseny döntőjét, melyet március elején rendeztek meg Szekszárdon.
Az idei versenyre harminckét csapat jelentkezett, az első forduló után a tíz legjobb jutott be az országos döntőbe.
Az „Erkelesek” nevű csapat tagja volt Marksteiner Míra, Szabó Tünde és Kovács Dániel. Felkészítő tanáruk Zámori Ida volt.
A megmérettetés a Kulturális és Innovációs Minisztérium által támogatott Nemzeti Tehetség Program keretében valósult meg.