Keresés


csak pontos egyezésekre
Keresés: oldalakon dokumentumokban, lapszámokban
Archívum
Gyulai Hírlap Archívum

Gyulai Hírlap - Beköltözött új telephelyére a Gyulakonyha

Összes cikk - fent (max 996px)
  A  A  A 
GYULAI HÍRLAP • T. P. HÍREK • 2023. március 01. 15:10
Beköltözött új telephelyére a Gyulakonyha
Mindennap hatezer adag ebéd készül az új konyhában

ambrus györgy

Fotó: Gyulai Hírlap – Tóth Péter

Február 11-e óta az új, 21. századnak megfelelő technikával felszerelt épületben, az egykori relégyár helyén készítik az ételeket a Gyulakonyha Kft. dolgozói.

Március 1-jén Ambrus György Venesz-díjas, olimpiai bajnok mesterszakács, a cég ügyvezetője vezetett körbe meghívott vendégeket a 710 millió forintos beruházás keretében megújult épületben.

Kiemelte: a konyhán mindennap 400 reggelit, 4000 tízórait és uzsonnát, valamint 6000 ebédet készítenek, ellátva az óvodákat, iskolákat, idősek otthonait, illetve egyéb intézményeket is.

Fotó: Gyulai Hírlap – Tóth Péter

Hozzátette: az ételeket kiszállítják, de ételhordós rendszer is működik, így az épületben is fel lehet venni az ebédet.

Ambrus Györgytől megtudtuk, a konyha technológiai újításai közé tartozik tíz, fagyasztóval ellátott hűtő, tizennégy gázüzemű üst, két elektromos pirító, amelyek lehetővé teszik a nagyüzemi konfitálást és szuvidálást is. Emellett a legmodernebb sütő, főző és párolóberendezésekkel is felszerelték a létesítményt.

Az épületben egy olyan szellőztető berendezést is beszereltek, amely télen-nyáron 22 fokot biztosít.

A konyhát az alsó szinten alakították ki, az egykori relégyár felső szintjén az irodák, a gépház, az öltözők, valamint egy mosókonyha kapott helyet.

Fotó: Gyulai Hírlap – Tóth Péter

Összes cikk - lent (max 996px)
+
+
+
+
+
+
+
+
+
A rovat friss cikkei
A Gyulai Hírlap legfrissebb cikkei
Cikkek keresése az online archívumban
Bannerfelhő (max 165px)