görgényi ernő, Szalay-Bobrovniczky Kristóf, Christopher cador és palkovics lászló
Fotó: Gyulai Hírlap – Rusznyák Csaba
Megalakult a Satys PSP Hungary francia–magyar vegyesvállalat, amely az Airbus Helicopters Hungary felületkezeléssel foglalkozó partnere – jelentették be ünnepélyes keretek között február 16-án a gyulai felületkezelő üzemben.
Szalay-Bobrovniczky Kristóf honvédelmi miniszter köszönetet mondott Palkovics Lászlónak, a vegyesvállalatot magyar részről létrehozó N7 Holding Zrt. vezérigazgatójának, valamint mindenkinek, aki részt vett a folyamat elindításában, amelynek első lépése az Airbus Magyarországra érkezése volt.
Kiemelte: a magyar haderő fejlesztése egy stratégia szerint halad, közvetetten Gyulán is ennek a fejlődésnek vagyunk tanúi.
Hozzátette, hogy amikor 2016-ban és 2017-ben a kormány a magyar hadsereg újrafelfegyverzése mellett döntött, akkor elhatározták, hogy európai beszállítókra fognak hagyatkozni. A cél az volt, hogy ne csak bevásároljanak az eszközökből, hanem a gyártást is elhozzák Magyarországra.
Fotó: Gyulai Hírlap – Rusznyák Csaba
Christopher Cador, a Satys csoport alapítója és ügyvezető igazgatója úgy fogalmazott, harminc éve partnerei az Airbusnak, és elkötelezettek az együttműködés folytatása iránt.
Aláhúzta: az, hogy az Airbus gyulai gyára mellett telepedhettek le, elősegíti, hogy gyorsan, megfelelő minőségben tudják kiszolgálni a cég igényeit.
Kifejtette, az együttműködés nem lett volna ennyire sikeres az N7 Holding Zrt. és Palkovics László közreműködése nélkül.
A Satys csoportnak Franciaországban és Portugáliában is van gyára, a gyulai üzemmel – amely beruházásba 17 millió eurót invesztált a cég – a Rajnától keletre fekvő piacok meghódítását szeretnék elérni – mondta az ügyvezető igazgató, majd hozzátette, hogy a fürdővárosi egység megnyitása óriási lehetőség, amelynek segítségével bővíteni tudják az európai légiipari ellátási láncot.
Fotó: Gyulai Hírlap – Rusznyák Csaba
A magyar védelmi ipar teljesen leépült az elmúlt harminc évben, az újraépítést 2018-ban kezdték el, 2020-ban pedig létrejött az a stratégia, amely a hadiipar fejlesztésének az irányait fektette le – fogalmazott Palkovics László.
Mint mondta, az ipar fejlesztésének legfontosabb alappillérei azok a technológiai partnerségek, amelyeket külföldi cégekkel kötnek. A cél az, hogy kielégítsék a magyar igényeket, ellátásbiztonságot teremtsenek, és exportképes termékeket állítsanak elő.
Görgényi Ernő polgármester hangsúlyozta: a Satys a harmadik francia vállalat, amely az elmúlt években megjelent Gyulán, és fürdővárosi cégbe fektetett be: az első az Eurofins Scientific volt, amely a Food Analytica céget vásárolta meg, a második az Airbus, amely 2019-ben jelentette be, hogy gyárat épít Gyulán, majd érkezett a Satys, így folytatódik az ipari felemelkedés.
A városvezetés célja, hogy Gyula több lábon álljon; a nemzetközi hírű turizmus, a húsipar és más ágazatok mellett a modern ipari tevékenységnek is meg kellett jelennie a városban, hogy annak gazdasága növekedjen.
A köszöntők után a jelenlévők üzemlátogatáson vettek részt.
Fotó: Gyulai Hírlap – Rusznyák Csaba