Fotó: Gyulai Hírlap – Rusznyák Csaba
A MOST FESZT 2021 közönségzsűrijének díját Gubík Ági színésznő kapta, aki Egressy Zoltán megrázó drámájának hiteles, érzékeny és szuggesztív tolmácsolásáért érdemelte ki azt. A darab címe: Nem, nem, köszönöm. A téma: gyermekkori molesztálás sebeinek feldolgozhatatlansága. A téma örökké aktuális, és a legnagyobb baj, hogy az.
A fókuszt a problémára csak a 21. század irányította. A Me Too (vagy #metoo) kampánya 2017 októberében indult az Amerikai Egyesült Államokból. A mozgalom azokat az embereket, főként nőket képviseli, akik a szexuális zaklatásukról és támadásukról világméretű vitát indítottak el. Nem kell azonban ahhoz egy egész világ, hogy találkozunk a problémával. Elég egy miniverzum, egy kis család, egy beteg lelkületű családtag, szomszéd vagy munkatárs. Sorban gyűrűztek az utóbbi időben a kulturális és sport-, valamint a politikai (köz)életben a molesztálás tényét bizonyítottan igazoló ügyek. A leginkább az a gond, hogy a legtöbben azt hiszik, a családon belüli erőszak kimerül pusztán a fizikalitásban. Tévednek! Sokkal erősebben van jelen a verbális agresszió, amely még nagyobb kárt képes okozni. Azt pedig Freud óta tudjuk, hogy a gyermekkori frusztrációknak mekkora szerepe van a felnőttkori dekadenciában. A témához nyúlni csak nagyon érzékeny lelkülettel lehet. Egressy Zoltánnak ez a történet nem az egyetlen olyan, különleges szerepbe helyezkedése, amikor egy hölgy szemszögéből meséli el az eseményeket – a tavalyi könyvhétre jelent meg a Jolka hangja című regény, amely egy 94. évét taposó zalai özvegyasszony hangján szólal meg.
Fotó: Gyulai Hírlap – Rusznyák Csaba
Gubík Ági tökéletes választás volt a főszerepre. A lecsupaszított előadásmód csak még jobban kiemelte, ahogy ez a ragyogó, gyönyörű színésznő önmagát ostorozó, szorongó, fájdalmába beleragadt áldozattá alakult át. Noha a színésznő szerencsére nem élte meg az ábrázolt traumát, de nagyon is átélte. A drámai tetőponton teljesen jogos volt könnyes szemmel világgá kiáltania: „Rohadékok!”. Hogy mennyire köztünk van az önérzet ilyen szintű rombolása, arról már tíz éve szólt Egressy novellája az Élet és Irodalomban. Dramatizált változata azonban még inkább szívbe markoló, mert minden a szemük előtt zajlik. Külön groteszk, hogy pedagógusként – a színházigazgató úr javaslatára – színházértő, magyartagozatos diáklányaimmal érkeztem, akiket mélyen megrendített a történet. Záporoztak a kérdések: Van-e, jöhet-e megnyugvás egy ilyen traumatikus eset után? Mi lehet a megfelelő reakció a szülők részéről, ha a gyerekükkel hasonló történik? Milyen büntetés számítana igazságosnak és elegendőnek az elkövetővel szemben? Bármelyikre is adunk választ, ott kezdjük, hogy ne seperjük a szőnyeg alá a problémát! A látottak alapján lehetséges megoldások: először elhallgatás, majd rosszul értelmezett becsületesség, majd vallási, spirituális megbocsátás, később a szülőknek tett vallomás. Ugyanakkor: „nincs béke bennem!” Ez egyrészt elhangzik a darabban, másrészt mindenki érezheti, aki találkozott már a molesztált önérzet pszichológiájával. A szégyen, a düh, a tehetetlenség, az oktalan önvád, a külső hibáztatás és a mindezekből fakadó, akár öngyilkosságig fokozódó depresszió egy életen át kísérnek, kísértenek. Miközben a legtöbb abuzáló él és virul…
Az Egressy-tragédia pikantériáját az adta, hogy minden sorát eszköztelenül, egyszerűen, humorral, öniróniával fűszerezve, önsajnálat nélkül mesélte el a főszereplő, aki nem mellesleg egy ügyésznő, akiről kiderült, hogy valami retteneteset követett el. Spoiler alert: megölt egy fiatal, a nő akarata ellenére közeledni vágyó fiút, aki felhasította benne gyermekkori sebeit. Azt a sebet, amelyet Guszti bácsi – a mellesleg mintaértékű nevelőapa korántsem egészséges lelkületű, elfajzott bátyja – okozott, amikor magához ölelte és verbálisan abuzálta. A lelki meghasonlás fizikális ténye egy késeléssel manifesztálódik: az ügyésznő tettének teljes tudattalanságában többszörösen is megszúrja a férfit. Melyik bíró ne ítélné el, ha az alaptettre gondolunk: előre megfontolt szándékkal elkövetett emberölés?! De ki mérlegeli a nő lélekben lezajlott folyamatokat? A molesztálók csak nagy ritkán kapnak jogi úton büntetés, a bűnhődés pedig tudjuk, csak erkölcsi eredetű, belső fejlődés eredménye lehet. Ha fizikálisan nem történt semmi, aminek kézzel fogható nyoma van, akkor a molesztáltat gyakorlatilag semmi sem védi! (Tájékoztatásul: BTK 2012: XIX-XX. fej., 196- 212/A. §)
Fotó: Gyulai Hírlap – Rusznyák Csaba
A csupasz színpad vélhetően a lélek csupaszságát szimbolizálta, ahogy fokozatosan feltárult előttünk minden rétege, leomlott róla a társadalmi máz. Végül előbújt a szorongó kisgyermek: aki szereti a telet, mert az megmelengeti a szívét, miközben belül vált egyre inkább hideggé, elutasítóvá. A közönség teljes megvilágítása nemcsak a főszereplő monológjának vallomásos jellegét (lehetett akár már a vádlottak padján is), hanem a rejtőzködésünk lehetetlenségét és a szemkontaktusok aktív felvételét is biztosították, amelyek nagyon fontos elemei a színészi válaszreakcióknak. Gubík kifejezetten örült, hogy kapott el tekinteteket, bólintásokat, összerezzenéseket, erős hatást váltott ki mindannyiunkból.
Az előadást követő beszélgetésben elhangzott: „bárcsak hallaná bíró, ügyvéd vagy pszichológus, netán diákok az elmondottakat.” Jelentem: hallották, érdemben hozzá is szóltak, mi pedig elraktároztuk magunkban a látottakat jó mélyen, hogy lehetőleg saját feldolgozatlan traumáink – ha akadnak – elemi erővel buggyanjanak felszínre! Mert erről hallgatni NEM lehet, ezt elfogadni NEM lehet, a tehetetlen kétségbeesés blokkhálójában megköszönni pedig végképp: NEM, NEM lehet!
Fotó: Gyulai Hírlap – Rusznyák Csaba
