Gyula város jegyzője mint a társasházak törvényességi felügyelője az alábbiakra hívja fel a társasházi közösségek és közös képviselők figyelmét:
A társasház közös képviselője vagy az intézőbizottság elnöke a társasházakról szóló 2003. évi CXXXIII. törvény rendelkezése szerint akkor láthatja el a közösség ügyintézését, ha az ingatlan-nyilvántartásba a társasház törzslapjára bejegyzésre kerül.
A bejegyzést a társasház kérelmére jegyzi ingatlanügyi hatóságként a Békés Vármegyei Kormányhivatal Földhivatali Főosztály Földhivatali Osztály 3. (5700 Gyula, Petőfi tér 2.) . A társasházat az eljárás során a közös képviselő, illetve az intéző bizottság elnöke képviseli. Az eljárás során a jogi képviselet kötelező, a jogi képviselő részére a közös képviselő vagy az intéző bizottság elnöke adhat meghatalmazást. Bejegyzés alapjául szolgálhat a közgyűlésen meghozott határozatról kiállított határozat-kivonat, melyet a közös képviselő, illetve az intéző bizottság elnöke ír alá. A határozat-kivonatot ügyvéd ellenjegyzi. Lehetséges az is, hogy a közgyűlésről készített jegyzőkönyvet ellenjegyzi ügyvéd, ennek azonban feltétele, hogy az ügyvéd a közgyűlésen részt vegyen. A közgyűlésen hozott határozatokat közjegyző is tanúsíthatja, ha a közgyűlésen részt vett, de arra is van lehetőség, hogy a közgyűlésen meghozott határozatról közjegyző előtt nyilatkozik a közös képviselő, illetve az intézőbizottság elnöke, és a közjegyző a nyilatkozatot foglalja közokiratba.
Fontos, hogy függetlenül attól, hogy a bejelentési kötelezettség teljesítésének végső határideje várhatóan 2026. október 31., a bejelentkezési kötelezettség jelenleg is fennáll.
Kiemelendő továbbá, hogy nincs arra mód, hogy egy társasház vonatkozásában lépcsőházanként más személy kerüljön megbízásra. Egy társasházként bejegyzett ingatlan esetében egy közös képviselő megválasztására kerülhet sor.

























