Keresés


csak pontos egyezésekre
Keresés: oldalakon dokumentumokban, lapszámokban
Archívum
Gyulai Hírlap Archívum

Gyulai Hírlap - Kiélezett futsalrangadón vesztett pontokat a Gyulai Amazonok NB II.-es csapata

Összes cikk - fent (max 996px)
  A  A  A 
GYULAI HÍRLAP • B. L. SPORT • 2023. február 13. 08:50
Kiélezett futsalrangadón vesztett pontokat a Gyulai Amazonok NB II.-es csapata
Gyulai Amazonok–Tehetség SE 3-4 (3-2)

Fotó: Gyulai Amazonok

Az NB II.-es futsalbajnokság soros fordulójában a Gyulai Amazonok felnőttcsapata a Tehetség SE együttesét látta vendégül. A fürdővárosi kiélezett rangadón vesztett pontokat.

Gyulai Amazonok: Szűcs Beatrix, Kajári Gabriella, Molnár Ágnes, Kurai Nikolett, Pintye Vivien. Csere: Mészáros Viktória, Paál Dalma, Lovas Laura, Hack Fanni és Mezei Virág. Vezetőedző: Molnár Zoltánné.

A gyulai gárda a tabella első helyéről várta ellenfelét, a jászberényi együttes pedig a bajnoki dobogó előszobájából érkezett a találkozóra. A két csapat január végén már találkozott egymással, akkor a vendégként pályára lépő gyulai együttes hozta el a győzelemért járó pontokat.

A hazai szurkolók már rögtön a kezdő sípszó után hazai gólnak örülhettek, Kajári Gabriella húsz másodperccel a kezdés után betalált a jászberényi kapuba. A folytatásban azonban a vendégcsapat is megmutatta, mire képes, két villámgyors akcióval a hatodik percre megfordította a találkozó állását. 1-2.

A két együttes magas szintű futsallal szórakoztatta a szurkolókat, a szép játék mellett a kőkemény belépőkkel tarkított párharcok sem maradtak el. A hazai együttes a félidő utolsó perceiben ismét kreatív játékkal rohamozta riválisa kapuját, Kajári Gabriella és Lovas Laura góljainak köszönhetően 3-2-es vezetéssel vonulhattak pihenőre.

„A második félidőben újult erővel érkeztünk ki a pályára. Meg is voltak a helyzeteinket, sorra dolgoztuk ki a ziccereket, de ezen a napon tényleg semmi nem jött össze. Nem úgy, mint a vendégeknek, akik két gólt is tudtak szerezni gyors kontrák után, így a mérkőzés vége előtt hat perccel 4-3-ra módosították javukra az állást. Még az utolsó pillanatokban is volt rengeteg helyzetünk, de az eredmény nem változott, elszenvedtük a bajnokság első vereségét” – olvasható az Amazonok közösségi oldalán.

– Bőven van hiányérzetem a mérkőzés után, a csapat minden egyes tagja mélyen a tudása alatt játszott. Látszott, hogy ezen a napon, ha reggelig játszunk, sem nyerünk. Hiányzott a megszokott tűz és akarat a csapatból, talán ez volt a legnagyobb gond a mérkőzésen. Lehetőségeink meg voltak, a labda a mérkőzés nagy részében nálunk volt, de borzasztó döntéseket hoztunk a kapu előtt. Ez van, csináljuk tovább a dolgunkat, nem szabad egy ilyen vereség után sokáig csüggedni, hiszen hétről hétre a fejlődés a legfontosabb, minden találkozóból lehet tanulni, ahogy ebből is. Ellenfelünknek gratulálunk, és további sok sikert kívánunk – értékelt Molnár Zoltánné vezetőedző.

A Gyulai Amazonok NB II.-es csapata továbbra is a bajnoki tabella első helyén áll. A fürdővárosi gárda a következő fordulóban hazai pályán fogadja az Eger SE együttesét.

Összes cikk - lent (max 996px)
+
A rovat friss cikkei
A Gyulai Hírlap legfrissebb cikkei
Cikkek keresése az online archívumban
Bannerfelhő (max 165px)