Fotó: Gyulai Hírlap – Rusznyák Csaba
A Dél-Alföld régió önkénteseit köszöntötte február 4-én a Tölgyfa étteremben a Nagycsaládosok Országos Egyesülete (NOE).
Szákné Bajnai Zsuzsánna szervező lapunknak elmondta: a régióban negyvenkét szervezet van, az eseményen mintegy huszonöten képviseltették magukat.
Kiemelte: évek óta hagyomány, hogy megajándékozzák azokat a tagokat, akik sokat tesznek egyesületükért. Hozzátette: a díjazottakat a szervezetek vezetői terjesztik fel az elismerésre.
Fotó: Gyulai Hírlap – Rusznyák Csaba
A rendezvényen Benedek Szilvia, a Dél-Alföldi régió vezetője, Kardosné Gyurkó Katalin, a NOE országos vezetője és Molnár Lászlóné, a gyulai csoport vezetője köszöntötte a résztvevőket.
Kiss Tamásné önkormányzati képviselő a gyulai önkormányzat nevében üdvözölte a megjelenteket. Kifejtette: ő maga is nagycsaládban nőtt fel, így különösen örül az eseménynek.
Beszédében hangsúlyozta: az olyan kezdeményezések, mint a napelemes és fűtési rendszerek támogatása, az otthonteremtési program, a Zöld Otthon Program vagy a csok egyedülálló lehetőséget jelentenek a magyar családok számára.
Fotó: Gyulai Hírlap – Rusznyák Csaba
Hozzátette: a gyulai önkormányzat is igyekszik támogatni a családokat, nagycsaládosokat. Felidézte: a város 2011-ben Családbarát Önkormányzat díjat, 2020-ban a Családbarát Hely Tanúsító Védjegy „Szolgálató hely” és „Munkahely” kategóriájának bronz fokozatát nyerte el.
– A gyulai önkormányzat komplex programmal igyekszik javítani a gyulai családok életminőségét és a gyulai gyermekek életkörülményeit – mondta, majd kitért a helyi Babaruha programra, a közétkeztetési támogatásra és 2015-ben bevezetett, a gyermekek hátrányos helyzetének enyhítését szolgáló települési támogatásra.
Fotó: Gyulai Hírlap – Rusznyák Csaba
Hozzáfűzte: az önkormányzata óvoda- és iskolabuszt működtet, napközis táborokat indít minden nyáron, és ösztöndíjakkal is igyekszik segíteni a legszorgalmasabb diákokat. Azt is kiemelte, hogy tavaly a város képviselő-testülete arról is döntött, hogy a Sík-tanyát a nagycsaládosok egyesületének adja át használatra.
– Egyre többen is végeznek önkéntes munkát, karitatív tevékenységet, ami jelentős mértékben hozzájárul Magyarországon, illetve szűkebb környezetünkben, így a Gyulán működő civil közösségek erősödéséhez is – zárta köszöntőjét a képviselő, aki maga is megköszönte az önkéntesek munkáját.
Fotó: Gyulai Hírlap – Rusznyák Csaba