Keresés


csak pontos egyezésekre
Keresés: oldalakon dokumentumokban, lapszámokban
Archívum
Gyulai Hírlap Archívum

Gyulai Hírlap - Izgalmasnak ígérkező futsalcsatával indul az év

Összes cikk - fent (max 996px)
  A  A  A 
GYULAI HÍRLAP • B. L. SPORT • 2023. január 04. 16:05
Izgalmasnak ígérkező futsalcsatával indul az év
A Gyulai Amazonok csapata a TFSE-Bestrong együttesét fogadja a Magyar Kupában

Fotó: Gyulai Amazonok

A Női Futsal Magyar Kupa 3. fordulójában a Gyulai Amazonok csapata TFSE-Bestrong együttesét látja vendégül január 8-án. A két rivális a kupasorozat legjobb nyolc csapata között folytatja a küzdelmeket.

A gyulai együttes az Újpest FC legyőzésével ért a negyeddöntőig, míg budapesti ellenfele nagykanizsai ellenfelét fektette két vállra. A két csapat nem ismeretlen egymás számára, a fürdővárosi gárda NB I.-es időszakában többször is megmérkőztek egymással.

Az Amazonok jó előjelekkel várják az összecsapást, a gárda már január 3-án megkezdte az edzéseket, a keret minden játékosa hadra fogható.

A mérkőzésen mindkét oldalon lesznek gyulai játékosok, hiszen a TFSE csapatának alapembere, Balogh Noémi is pályára lép a kupacsatán. A fiatal játékos több mint nyolc évig erősítette a fürdővárosi együttest.

A negyeddöntő első mérkőzését január 8-án rendezik a Prohászka Zsolt Városi Tornacsarnokban, a visszavágót pedig január 27-én tartják a budapesti arénában.

– A csapat nagyon várja a vasárnapi mérkőzést, mely kiváló erőfelmérő lesz számunkra, kiderül, hol tartunk egy NB I.-es csapat szintjéhez képest. Szeretnénk megnehezíteni a fővárosi együttes dolgát, bízunk benne, hogy hazai pályán, a szurkolókkal karöltve sikerül meglepetést okozni – értékelt előzetesen Molnár Zoltánné.

Az izgalmasnak ígérkező kupatalálkozó 19 órakor kezdődik.

Összes cikk - lent (max 996px)
+
A rovat friss cikkei
A Gyulai Hírlap legfrissebb cikkei
Cikkek keresése az online archívumban
Bannerfelhő (max 165px)