Keresés


csak pontos egyezésekre
Keresés: oldalakon dokumentumokban, lapszámokban
Archívum
Gyulai Hírlap Archívum

Gyulai Hírlap - Megjelent a Gyula Anno – Mozaikok, történetek városunk múltjából című kötet

Összes cikk - fent (max 996px)
  A  A  A 
GYULAI HÍRLAP • S. E.KULTÚRA • 2022. december 07. 16:20
Megjelent a Gyula Anno – Mozaikok, történetek városunk múltjából című kötet
A Gyulai Hírlapban megjelent, levéltárosok által írt cikkeket tartalmazó könyvet jövő héten mutatják be

Fotó: Gyulai Hírlap – Súr Enikő

December 13-án mutatják be a napokban megjelent, Gyula Anno – Mozaikok, történetek városunk múltjából című kötetet, amely a Gyulai Hírlapban 2010 és 2012 között megjelent, levéltárosok által írt cikkeket tartalmazza.

Erdész Ádám, az MNL Békés Megyei Levéltárának nyugalmazott igazgatója, a könyv egyik szerkesztője lapunknak elmondta: Mocsár-Pörjés József, a Gyulai Hírlap főszerkesztője 2010-ben kereste meg levéltárukat, rövid, érdekes, képekkel illusztrált írásokat kért Gyula város történetéből.

„A feladat izgalmat váltott ki a levéltárosok körében, hamarosan sorjáztak a cikkek a legváltozatosabb témákban. Az Anno Gyula rovat rövid időn belül népszerű lett, másfél év alatt összesen 143 cikk született munkatársaink tollából” – olvasható a könyv borítóján.

A sorozat megszűnése után felvetődött, hogy az írások önálló kötetben is helyet kaphatnának, azonban ez eddig különböző okok miatt meghiúsult, a kötet megjelenését végül a Nemzeti Kulturális Alap pályázata tette lehetővé.

„Az írások egy kötetbe összefűzve kimondottan érdekesek, egységet képeznek, valamint olyan színes, személyes történeteket villantanak fel, amelyek a nagyobb történeti munkákból rendszerint kimaradnak” – áll a borítón.

A Gyulai Hírlapban megjelent írásokat tíz fejezetbe sorolta Erdész Ádám és szerkesztőtársa, Héjja Julianna Erika. A Helyben járás az utcákról, terekről mesél, az Idegenben a városból elkerült polgárok élményeiről számol be, a Városunk krónikájából című fejezetben pedig Gyula történetének fontosabbnak ítélt mozaikjai villannak fel a középkortól a 20. századig. A negyedik fejezetben a helyi ipar és infrastruktúra fejlődéséről lehet olvasni, az Ünneplőben a különleges alkalmakba enged betekintést, míg a következő két fejezet, a Hölgyeim…, …és Uraim! közismert gyulai személyiségek életének érdekes epizódjait mutatja be. A Segítség a bajban írásai a szociális ellátás és az egészségügy történetéről adnak képet, A fehér asztal örömei fejezet a gasztronómiatörténet világába kalauzol, a Szabadidő, kikapcsolódás pedig a körök, egyletek tevékenységéről és a sportolási, kikapcsolódási lehetőségekről ad áttekintést.

A Gyulai füzetek 21. részeként megjelent könyv bemutatóját december 13-án 17 órától tartják a Gyulai Almásy-kastély Látogatóközpont kápolnájában. A kiadványról Liska András régész beszélget a szerkesztőkkel, valamint a cikkek szerzőivel, egykori és jelenlegi levéltárosokkal.

A kötet megvásárolható a megyei levéltárban, illetve megrendelhető a beml@mnl.gov.hu e-mail-címen.

Összes cikk - lent (max 996px)
+
A rovat friss cikkei
A Gyulai Hírlap legfrissebb cikkei
Cikkek keresése az online archívumban
Bannerfelhő (max 165px)