Fotó: Békés Megyei Culinary Team
Három egyéni bronzéremmel és egy diplomával tért haza a novemberben megrendezett luxemburgi szakács- és cukrász-világbajnokságról a Békés Megyei Culinary Team, amely a regionális csapatok között versenyzett.
A csapat tagjai: Szeidler Zsolt, Nyári János, Ságodi Márk és Herédi Péter szakácsok, valamint Várkonyi Tibor cukrász voltak.
Ambrus György, a Békés Megyei Culinary Team menedzsere lapunknak elmondta: hosszú felkészülés előzte meg a versenyen való részvételt. Olyan résztvevőkkel kellett felvenniük a versenyt, akik hosszú ideje lényegében csak a vébére készültek.
Fotó: Békés Megyei Culinary Team
– Három egyéni bronzérmet szereztünk, amire nagyon büszkék vagyunk, ahogy arra is, hogy a csapat egy diploma minősítést is kapott luxemburgi zsűritől az asztaláért. Ez egyfajta különdíjnak mondható – fejtette ki.
Hozzáfűzte: a csapat tagjai meghívást kaptak a stuttgarti olimpiára is, továbbá egy tréninget is felajánlottak a stuttgarti zsűritagok a versenyzőknek.
Fotó: Békés Megyei Culinary Team
– A stuttgarti eseményt előreláthatóan 2024 február elején rendezik meg. Természetesen kihasználjuk a felajánlást, ez nem is lehet kérdés – folytatta.
Azt is elmondta, a luxemburgi gasztrovébére hatszor próbálták le felkészülésképpen azt az összeállítást, amivel indultak. Hozzátette: a versenyen Békés megye, Magyarország és Erdély kincseit mutatták meg, hiszen a versenykiírásban is az szerepelt, hogy az asztal tükrözze az adott ország jellemző nyersanyagait. A Békés Megyei Culinary Team menüjének része volt az orosházi libamáj, a gyulai kolbász, a karcagi birka és a szarvasi szilva is.